Lethbridge-ben lesz a 2019-es férfi vb

Azt már korábban lehetett tudni, hogy a World Curling Federation (WCF) “vetésforgója” miatt a 2019-es férfi curling világbajnokságot mindenképpen Kanada rendezi, a pontos helyszínt azonban csak most jelentette be a nemzetközi szövetség. Ennek értelmében 2019. március 30. és április 7. között a kanadai Lethbridge városa lesz a világbajnokság házigazdája. Hét éven belül az albertai város már harmadszor rendezhet curling világeseményt, 2012-ben női, alig egy éve pedig vegyes páros vb-nek lehettek a házigazdái.

Érdekesség, hogy tavaly is a kanadai Alberta tartományban rendezték a férfi világbajnokságot, 2017-ben Edmontonban a kanadai Brad Gushue csapata nyerte a vb-t. Alberta negyedszer lehet rendezője férfi vb-nek, korábban Edmonton (2007, 2017) és Calgary (1964) volt már vb-házigazda ebből a tartományból – érdekesség, hogy az ezekben az években mindig hazai csapat tudta megnyerni a tornát. Kanada összességében 25. alkalommal lesz férfi vb-rendező, a sorozat1959 óta íródó történetében pedig a sportág nagyhatalma eddig már 35 (!) alkalommal tudott aranyérmet szerezni.

Edmonton Ab. April 6, 2017.Ford Men's World Curling Championship.Canada skip Brad Gushue,third Mark Nichols,second Bett Gallant,lead Geoff Walker.Curling Canada/michael burns photo

A WCF új versenyszabályzata szerint jövőre már 13 csapatos vb-ket rendeznek, így a 2019-es tornán is ennyi csapat szerepelhet, az alábbi megoszlásban:

  • 2 ország – amerikai zóna
  • 2 ország – ázsiai zóna
  • 8 ország – európai zóna
  • 2 ország – WCF kvalifikációs versenyről

Fontos megjegyzés, hogy a fenti megosztásból (amely összesen 14 országot jelentene) a három kontinentális zóna közül egy részvételi helyet az a terület “veszít el”, amely a 2018-as világbajnokságon a legrosszabb helyezéssel zár!

Az idei férfi világbajnokságot 2018. március 31. és április 8. között az Egyesült Államokban, közelebbről Las Vegasban rendezik meg.