Kamaraerdőn a vegyes-páros szakág nemzetközi elit mezőnye

Március 16. és 19. között a Kamaraerdei Curling Klubban kerül megrendezésre a X. Westbay Kupa, a vegyes-páros Curling Champions Tour sorozat hazai állomása.
A tornán 20 csapat vesz részt, köztük 2 világbajnok páros. A nevezettek közt szerepel a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt páros (2013, 2015), valamint a tavalyi év világbajnoka, az orosz Anastasia Bryzgalova-Aleksander Krushelnitckii kettős.
 
A nevezett párosok egy része az áprilisi, Kanadában megrendezésre kerülő világbajnokságra való felkészülés jegyében indul a budapesti viadalon, így a magyar bajnok Palancsa-Kiss duó is.
 
Palancsa Dorottya kifejezetten szereti ezt a tornát: “Többek között azért is szeretem ezt a kupát, mert ez az egyetlen verseny, ahol azon a jégen teljesíthetünk, amin egyébként is gyakorlunk nap mint nap. Emellett eredmények terén is szép emlékek fűznek a kupához, hiszen már háromszor sikerült elhozni az első helyért járó serleget.”
 
Kiss Zsolt így összegezte, miért fontos számukra a torna: “Két éve megnyertük a kupát, majd utána a világbajnokságot is. Tavaly ugyanígy tett az orosz páros. Jó lenne, ha idén megint mi örülhetnénk mindkét verseny végén. A budapesti verseny időzítése kedvez a felkészülésünknek. Ezután már csak egy tornán indulunk a vb előtt, így különösen fontos, hogy a kanadai megmérettetés közeledtével önbizalom-növelő eredményt érjünk el itt.”

A versenyen Palancsáékon kívül még öt magyar páros lép jégre, köztük a 2009-es világbajnokságon ezüstérmes Szekeres Ildikó-Nagy György duó

A torna hivatalos honlapja: www.hmdcc.hu
A torna Facebook oldala: https://www.facebook.com/westbaycup/