2025. évi Ifjúsági Vegyes-páros Világbajnokság

Május 6-11. között rendezik meg Kanadában az első ifjúsági VP VB-t, melyen Szurmay Emma, Ferenci Baján és edzőjük Fóti Balázs képviseli Magyarországot.

A versenyre csapat már a verseny előtt bő egy héttel kiutazott, hogy az akklimatizációs folyamatok még a kezdés előtt lemenjenek, valamint, hogy kint pontosítsák, élesítsék az utolsó lépéseket. Mi sem mutathaná ennél jobban elszántságukat és elhivatottságukat!

Az elmúlt hétről Fóti Balázs számolt be:
“Csapatunk április 29-én kerekedett fel az eddigi legnagyobb útjára mind távolságban, mind jelentőségében, hiszen közel 24 óra utazás után érkeztünk meg Edmontonba, Kanadába az első junior vegyes-páros világbajnokságra.
Ahhoz, hogy a VB-n a lehető legjobb formában léphessünk jégre, azt a szakmai döntést hoztam, amit a versenyzők és szüleik is támogattak, hogy ahhoz, hogy az időeltolódás miatti átállás ne befolyásolja a csapat teljesítményét, annyi nappal korábban utazunk ki, ahány óra az eltérés, emiatt érkeztünk 8 nappal az első VB meccsünk előtt.
A VB előtt pedig lehetőségünk van egy U25-os vegyes-páros versenyen hangolódni és akklimatizálódni, megszokni a helyi csarnokot, akusztikát, fényviszonyokat, a jeget, a köveket és minden körülményt, hogy a VB első meccsén már otthonosan mozogjunk a pályán.
Az érkezés utáni első nap pihenéssel, kirándulással és a pálya bejárásával telt, a második napon már jégre léptünk egy helyi kanadai páros ellen.”

A párosok az alapszakaszban 4 csoportban mérik össze tudásukat:
A csoport:
Csehország, Hong Kong, Olaszország, Norvégia, Új-Zéland, Lengyelország, Svédország
B csoport:
Ausztrália, Ausztria, Brazília, Kína, Magyarország, Skócia, USA
C csoport:
Kanada, Anglia, Dél-Korea, Románia, Svájc, Törökország, Ukrajna,
D csoport:
Dánia, Spanyolország, Németország, Japán, Kenya, Lettország, Nigéria, Szlovénia

Az alapszakasz után az egyes csoportok első és második helyezettjei automatikusan bejutnak a rájátszásba, ahol 1–8. helyig rangsorolják őket, hogy kialakuljanak a párosítások.

A páros mérkőzései magyar idő szerint az alábbi időpontokban követhetőek:
2025. május 7. 17:00 Brazília – Magyarország
2025. május 8. 00:00 Ausztria – Magyarország
2025. május 8. 22:00 USA – Magyarország
2025. május 9. 17:00 Magyország – Skócia
2025. május 10. 00:00 Magyarország – Ausztrália
2025. május 10. 17:00 Magyarország – Kína
2025. május 11. 2:00 negyeddöntők
2025. május 11. 18:00 elődöntők
2025. május 11. 23:00 döntők

Élő eredménykövetés.

Hajrá Emma-Baján, hajrá magyarok!