Vegyes-páros Világbajnokság – Rájátszás

A 2022. évi Vegyes-páros Világbajnokság rájátszásában legnagyobb sajnálatunkra már nem drukkolhattunk a Szekeres Ildikó – Nagy György párosnak, akik hivatalosan a X. helyezést szerezték meg, ezzel biztosítva Magyarországot arról, hogy 2023-ban is a legmagasabb ligában szerepelhessünk.

A rájátszás első fordulója az elődöntőbe kerüléssel kezdődött, ahol egymással keresztbe a csoport második és harmadik helyezettjei találkoztak. A Svédország – Németország egy pontgazdag, extra endben eldőlő csatát hozott, ahol talán némi meglepetésre, de a németek kerekedtek felül a “három koronásokon” 11-8 arányban.
A másik találkozón Kanada – Norvégia mérkőzést rendeztek, itt elég volt a 8 end és minimális különbséggel a norvég vegyes-páros diadalmaskodott.

 

Következhetett az elődöntő, ahol már a csoportelsők is csatlakoztak a küzdelmekhez. Először a meglepetés Németországnak kellett Skócia ellen megmérkőznie, de a skót menetelést ők sem tudták megállítani és 8-3-as állásnál alakult ki a végeredmény. A novég válogatottra sem várt könnyebb feladat, ugyanis ők a házigazda svájciakkal találkoztak. Ez a mérkőzés már egy elődöntőhöz mérten jóval szorosabban alakult, de a hazai közönség támogatását is bíró svájciak extra endben 8-7-re győzni tudtak.

 

A papírformának megfelelően a két csoportelső nézett farkasszemet a döntőben. Skócia 4ponttal kezdte a döntőt, majd erre rátett még egyet, így 5-0-ás vezetésre tett szert. A 6. endet követően a skótok már csak minimális különbséggel 7-6-ra vezettek, de előnyüket megőrizve 9-7 arányban megnyerték a 2022. évi Vegyes-páros Világbajnokságot. A bronzérem Németországhoz került, akik 7-5-re nyertek Norvégia ellen.

 

Végeredmény:
I. helyezett – Skócia (Eve Muirhead – Bobby Lammie)
II. helyezett – Svájc (Alina Paetz – Sven Michel)
III. helyezett – Németország (Pia-Lisa Schoell – Klaudius Harsch)

 

Játék!

Az utolsó napi kérdésünkre a helyes válasz: 1 páros, Magyarország, akik nem mások, mint Szekeres Ildikó és Nagy György!

Köszönjük mindnekinek, hogy követtétek az eseményeket és részt vettetek a játékban Facebookon és Instagramon is!

A játék során a helyes tippelők:
@tiberio6813, @norbert.gyemesi, @thesomla, @gabor.vanko13, @fepori, @henterpal, @dorcid és @tanito_dorcika88

A nyereményeket (svájci csokoládét) a kamaraerdei curling pályán lehet átvenni, illetve postázni tudjuk, ha emailben, üzenetben vagy PM-ben elküldik hozzá a címet!

Gratulálunk a nyerteseknek! “Good game! Good curling!”

Kép forrás: Ansis Ventins