Most jön a java…

Vasárnap rendezik meg a Kamaraerdei Curling Csarnokban a XI. Westbay Kupa – Hungarian Mixed Doubles Curling Championship utolsó napját. Bár már szombaton este két negyeddöntőn túlesett a mezőny, a java majd csak vasárnap következik a magyar csapatok számára.

A legjobb nyolc között még három magyar vegyes páros is érdekelt, ők mindhárman vasárnap reggel lépnek majd jégre, méghozzá kilenc órakor. Az elmúlt években a hazai bajnoki címeket rendre egymás között elosztó Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros ellenfele a Szekeres Ildikó – Nagy György duó lesz. Előbbi a B-csoport második, utóbbi pedig az A-csoport harmadik helyezettjeként zárt, így kerülhettek össze már a legjobb nyolc között.

A csoportkör magyar szempontból legnagyobb meglepetését a Bíró Bernadett – Kalocsay Ottó páros okozta, amely még a bajnok Szekeres-Nagy duót is legyőzte, így csoportjának második helyezettjeként várhatja a vasárnapi negyeddöntőt az orosz Moszkaleva – Eremin páros ellen.

Szombaton este már eldőlt, hogy két páros elődöntőbe jutott, a tornán eddig veretlen orosz Komarova-Goryachev páros nagy csatában, csak 7-6-ra győzött a lett Regza-Regza duó ellen. A másik ágon pedig a skót Judith McCleary és Lee McCleary 9-7-re győzött a B-csoportot amúgy 4/1-es mérleggel megnyerő svéd Camilla Noreen – Per Noreen páros ellen. A torna elődöntőit vasárnap 11.30-tól, a finálét és a bronzmérkőzést pedig délután 14.00-tól kezdődően rendezik.

A verseny honlapja: www.hmdcc.hu

A XI. Westbay Kupa pontos menetrendje: XI. HMDCC schedule