Magyar győzelem a WCT-sorozatban!

Pályafutása negyedik versenyét nyerte meg a rangos World Curling Tour (WCT) sorozatban a Szekeres Ildikó – Nagy György páros, amely a vasárnap a svájci Aaruban zárult versenyen tudott győzni egy 7000 svájci frank összdíjazású versenyen. Az ebben a szezonban új edzővel, Karen Watsonnal együtt dolgozó páros a decemberi magyar bajnoki döntőt elveszítette ugyan drámai körülmények között, a WCT sorozatban viszont remekül teljesít.

A magyar páros az ősszel két WCT-versenyen is ötödik helyet szerzett, januárban pedig a hollandiai Zoetermeerben harmadik helyen végzett, ez a mostani győzelem így szezonbeli második dobogójukat jelentette. A magyar páros korábban Kitzbühelben,Tallinnban és Budapesten is nyert már WCT-versenyt, ez a siker lett a negyedik a sorban.

52129996_10218972419247824_5058110773214052352_n

A mezőny csak a Szekeres-Nagy páros hátát nézhette Aaruban… – Fotó: Facebook

A 12 nemzet 18 párosának (köztük számos világbajoki érmes) részvételével rendezett versenyen a magyar duó a csoportkört 4/1-es mérleggel zárta (egyedül a brit Fowler-Fowler párostól szenvedett 5-3-as vereséget), az egyenes kieséses szakaszban viszont három mérkőzést is nyerni tudott, így szerezte meg a végső győzelmet. A fináléban az orosz Anasztazia Moszkaleva – Alexander Jeremin páros ellen sikerült győzni 7-3-ra – a csoportkörben őket egyszer már 8-7-re megverte a 2009-ben vb-ezüstérmes magyar duó. Az elődöntőben pedig korábban egy másik rendkívül erős orosz páros (Komarova-Goryachev) ellen nyertek 7-2-re. Ez a mostani magyar siker egyben jó hangolódást is jelent a WCT-sorozat budapesti állomására, amelyet majd március közepén rendeznek meg a Kamaraerdei Curling Klubban.

A vegyes páros World Curling Tour 2018/19-es szezonjának állomásai:

2018. október 18-21. Kitzbühel (Ausztria)
2018. október 25-28. Geising (Németország)
2018. november 2-4. Madison (Egyesült Államok)
2018. november 16-19. Portage La Prairie (Kanada)
2019. január 11-13. Zoetermeer (Hollandia)
2019. február 8-10. Aarau (Svájc)
2019. február 21-24. Pozsony (Szlovákia)
2019. február 28-március 3. Szocsi (Oroszország)
2019. március 14-17. Budapest
2018. március 21-24. Dumfries (Skócia)
2019. április 4-7. Riga (Lettország)
2019. április 20-27. Stavanger (Norvégia)

“Nagyon jó játékkal egy nagyon erős mezőnyben sikerült nyernünk. Jó volt a csapat összhang és egymást támogatva kevés hibával tudtunk játszani. Immár 4. alkalommal sikerült WCT-versenyt nyerni. Több világbajnoki érmest is magunk mögé utasítottunk. Jó érzés azt látni, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét.” – írta a helyszínről a döntő után Szekeres Ildikó. A svájci verseny vasárnap délutáni döntőjét az alábbiakban utólag is vissza lehet nézni: