Magyar curling arany az ifjúsági olimpián!

Szerdán délután Nagy Laura és kanadai párja, Nathan Young aranyérmet szerzett a curlingesek vegyes páros versenyében a 2020-as téli ifjúsági olimpián. A torna lebonyolítása érdekesen alakult, mert nem nemzeti alapon alkottak csapatokat a játékosok, hanem kvázi sorsolással kerültek egymás mellé. Nagy Laurának a kanadaiak tehetséges skipje jutott, akivel szépen meneteltek a helyosztókig és kedden már kiharcolták az elődöntős szereplés lehetőségét.

A magyar-kanadai páros aztán szerdán délelőtt az elődöntőben 6-2-re győzte le japán (Kobayashi Mina) és francia (Leo Tuaz) ellenfelét, amely a mérkőzés feléig jól tartotta magát. Érdekesség, hogy előző nap ugyanezt a párost kellett megverni a négy közé jutásért, akkor 8-1 volt a végeredmény ide… Az egész versenyen nagyszerű formát mutató Nagy Lauráék aztán döntőben az orosz Nyikolaj Liszakov és a francia Chana Beitone párosával találkoztak. A magyarok számára a kettős már nem volt ismeretlen a fináléban, akik a 24 között Szarvas Kristófot és a német Zoe Antest ejtették ki egészen simán. A döntőben azonban állva hagyták őket Nagyék, a harmadik end után már 7–0-re vezettek. Innen még két pontra (7-5) felzárkózott az ellenfél, de az utolsó két játékrészben megint a félig magyar duó bizonyult jobbnak, így Nagy Lauráék végül 9­–5-re nyertek. A magyar-kanadai páros a vegyes páros curling tornán összesen hat mérkőzést játszott és mind a hatot sikerült megnyernie.

Ezzel a sikerrel a Vasas SC sportolója, Nagy Laura lett a magyar curling sport első olimpiai érmese és egyben első ifjúsági olimpiai bajnoka is. Szívből gratulálunk a magyar-kanadai páros győzelméhez, amelyről a WCF (World Curling Federation) hivatalos oldala is kiemelt terjedelemben számol be – az ALÁBBI LINK-en. “Az elején nagyon vezettünk a döntőben, utána viszont sajnos volt néhány rontott dobásunk. Egyszer aztán mint ha azt mondtuk volna, hogy nem engedhetjük meg, hogy ekkora előnyt eladjunk. Az utolsó két endben szinte minden dobásunk tökéletes volt – ezzel nyertük meg végül a mérkőzést. Nekem sokat jelent, hogy a magyar curling számára ifjúsági olimpiai bajnoki címet szereztem. A magyar junior curlingesek sokat fejlődtek mostanában, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szintig el tudok valaha is jutni” – fogalmazott Laura a WCF munkatársainak.

nagy laura2

A magyar/kanadai páros eredményei a 2020-as YOG-on (Youth Olympic Games):
Nagy Laura, Nathan Young – Lisa Norrlander, Kilian Thune (svéd, dán) 11-5
Nagy Laura, Nathan Young – Robyn Mitchell, Frantisek Jiral (brit, cseh) 7-4
Nagy Laura, Nathan Young – Liu Tong, Selahattin Eser (kínai, török) 8-4
Nagy Laura, Nathan Young – Mina Kobayashi, Leo Tuaz (japán, francia) 8-1
Elődöntő
Nagy Laura, Nathan Young – Mina Kobayashi, Leo Tuaz (japán, francia) 6-2
Döntő:
Nagy Laura, Nathan Young – Chana Beitone, Nikolai Lysakov (francia, orosz) 9-5

Winter Youth Olympic Games 2020, Lausanne, Switzerland

IMG-83d35950064c22e75ebca9c141779867-V IMG-20a878197a48290f53facf50c4461ca1-V IMG-78d1b00810be02d2c0fce27f436f736a-V IMG-851e726be42448cdfcae07e32d1ffd43-V IMG-7a345bf0b508fd713ea21acece49bb1f-V IMG-b2729219cbbad41b862b2849cc555cc2-V IMG-32774a92a54254e6dbbd73c3a44f4deb-V IMG-2db2e6bf4922804f9b33ebfdc1bb92a7-V

Forrás: vasassc.hu / MTI / olimpia.hu

Fotó: © WCF / Alina Pavlyuchik és Bardocz-Bencsik Mariann