Győzelem extra-endben

jentschA svájci St. Gallenben szombaton vette kezdetét a curling Európa-bajnokság, ahol a Palancsa Dorottya vezette magyar női csapat a kora délutáni programban Németország ellen kezdett. A D-pályán a pénteki edzésen jól ment a lányoknak, akik most a sárga kövekkel játszottak első mérkőzésükön.

Palancsa Dorottyáék számára már nem idegen az A-csoport légköre, két éve a dániai Esbjergben egyszer már játszottak Európa tíz legjobb együttese között, akkor 1/8-as győzelem-vereség mutatóval esett ki a csapat az élvonalból. A B-csoport tavalyi megnyerése után azonban most újra esély kínálkozik a legjobbak között maradásra. A 2015-ös Eb-n érdekes módon az utolsó fordulóban találkozott a két csapat, – akkor a Daniella Driendl vezette németek 8-5-re nyertek – most pedig már rögtön a nyitányon ez volt a párosítás.

A füsseni illetőségű Team Jentsch rutinosabb Eb-résztvevőnek számít, meg is nyerték a meccs előtti last stone drawt, Daniela Jentsch ráadásul az első endben remek befejező követ dobott, a double take-out után kettőt írtak a németek, amivel meg is adták a meccs alaphangulatát.A harmadik end után a hibátlanul játszó skipjük vezetésével a németek 4-1-re vezettek, Palancsa Dorottya azonban a negyedik end utolsó kövével két német követ is kiütött a pozícióból, a magyar csapat pedig három pontot írt és egyenlített (4-4). A szünet előtti utolsó end aztán teljes fordulatot hozott, a magyar kövek sorra fordultak be a ház közepe felé, a németek pedig a végén “három ellen” dobhattak – meg is remegett az addig magabiztosnak tűnő Daniela Jentsch keze, a szünetben így 7-4-re a Palancsa Dorottya – Miklai Henrietta – Sándor Nikolett – Kalocsai Vera – Micheller Dorottya összeállítású magyar csapat vezetett.

WP_20171118_17_12_09_ProA közelből érkezett német iskolások “Aufgeht’s Deutschland!” kiáltásokkal próbálták biztatni a jó kezdés után megzavarodó németeket. Akik üzembiztosan írták a kettőket, a hatodik és a nyolcadik endben is két-két pontot hoztak, 8-8-nál pedig magyar csapat a “rombolás” helyett a konstruktív játékot választotta, ami bejött, mert 10-8-ról indulhatott az utolsó end. A meccset – enyhe megfázása miatt – a tőle megszokotthoz képest halkabban kezdő Palancsa Dorottya a végére már nem kímélte a hangját, a tizedik end után viszont így sem dőlt el a mérkőzés, 10-10-nél extra-end következett. Ebben a mieink eleinte pontatlanabbul játszottak, de Palancsa Dorottya két fantasztikus kővel a végén hozta a pontokat, így a két évvel ezelőtti Eb-hez hasonlóan most is győzelemmel kezdett a Team Palancsa! Akkor Norvégia első fordulós legyőzése után nyolc vereség jött sorozatban, a csapat mostani formáját látva remélhetjük, ez most aligha ismétlődik meg. Vasárnap sűrű nap következik a lányoknak, reggel kilenckor a csehek, este hétkor pedig a házigazda svájciak lesznek az ellenfelek.

A női első forduló legnagyobb meglepetését a törökök okozták, akik az Európa-bajnoki címvédő oroszok ellen nyertek, méghozzá úgy, hogy az utolsó endet ellopták Szidorováéktól. Ezzel elmondhatjuk, hogy a tavalyi B-csoport mindkét feljutója győzelemmel kezdett a nőknél az A-csoportban is. A magyar férfi csapat ma este 20.00-tól játszik a B-csoport első fordulójában, Riesz Gáborék ellenfele Anglia csapata lesz.

1. forduló
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Végeredmény
Németország (Jentsch) Hammer (Last Stone First End) 2 0 2 0 0 2 0 2 0 2 0 10
Magyarország (Palancsa) 0 1 0 3 3 0 1 0 2 0 2 12

Eredmények – nők, A-csoport 1. forduló

Olaszország – Csehország 6-3

Svájc – Dánia 9-4

Svédország – Skócia 5-2

Magyarország – Németország 12-10 (extra end után)

Törökország – Oroszország 7-6

Eredmények – férfiak A-csoport 1. forduló

Norvégia – Oroszország 11-3

Svédország – Ausztria 10-6

Németország  Szlovákia 4-2

Skócia – Olaszország 7-3

Svájc – Hollandia 8-3