-
Rigában a kerekesszékes vegyes-párosaink
Közeledik a 2025. évi Kerekesszékes Vegyes-páros VIlágbajnokság, valamint annak magyarországi kvalifikációja. Mind a Sasadi-Barkóczi, mind a Sárai-Beke duó gőzerővel készül, akik most Rigában jártak felkészülési versenyen. Sasadi-Barkóczi páros meneteléséről és eredményéről a páros edzője Rozgonyi Gergely nyilatkozott:“Sem a reptereken, sem az autókölcsönzőben, sem a szálláson nem volt fennakadásunk. Gyönyörűszép autót kaptunk a helyi rendezők segítségével……
-
Ismét a Testnevelési Egyetem téli kurzusában a curling!
Immár 4. éve tart a Magyar Curling Szövetség és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem együttműködése, mely a sportszervező és rekreáció szakos hallgatókat érinti. Az alaptantárgyak mellet, az említett két szakos számos sportágat is el kell sajátítani alapszinten legyen szó annak szabályairól, gyakorlatáról, történelméről. A téli sportágakat az egyetem egy úgy nevezett téli kurzuson belül……
-
Jégkert curling
Tovább bővül a budapesti lehetőségek száma, már ami a curling kipróbálási lehetőséget illeti! Nagy öröm számunkra, hogy a korábbi években tapasztalható eseti rendezvényes együttműködést a Jégkert SE-vel 2024-ben magasabb szintre tudtuk emelni. Évközben beléptek tagegyesületnek, majd a szezon eleji instruktor képzésen már több fővel is képviseltették magukat! Az elköteleződés egyértelmű volt, hisz az MCSZ alapszett……
-
Meghívó az MCSZ Felügyelő Bizottsági ülésére –2024.12.27.
Tisztelt Meghívott! Ezúton sok szeretettel meghívom a Magyar Curling Szövetség soron következő FB ülésére. Az ülés helyszíne: online Az ülés időpontja: 2024. december 27. péntek 14:00 Napirendi pontok:1. A Cash-flow kimutatás (dokumentum: a Szövetség folyamatosan vezetett Cash-flow kimutatása) vizsgálata (Alapszabály 25. § 1.a.) 2. A Magyar Curling Szövetség szerződéseinek (dokumentum: Szerződéstár), befogadott és kiállított számláinak vizsgálata (Alapszabály……
-
2024. évi Vegyes-páros Kvalifikációs Verseny – 4.nap
Véget ért a magyar páros számára a verseny, a csoport 3. helyezettjeként nem jutott tovább az alapszakaszból. 9. helyen végeztek a Vegyes-páros Kvalifikációs Versenyen. Az utolsó alapszakaszi meccs mindenbizonnyal nehéznek és sorsdöntőnek ígérkezett, ugyanis ezen a mérkőzésen múlt a továbbjutás esélye a csapat számára. A csoportelső lettek nem könnyítették meg a dolgunkat: “Várható volt, hogy……
-
MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díj pályázat
Ismét meghirdette a MOL – Új Európa Alapítvány a Mester-M Díj pályázatát, amely a fiatal generáció tehetségeit felfedező, támogató és igazi példaképként szolgáló tanárok, edzők és pedagógusok kivételes munkájára hívja fel a figyelmet. A díj nemcsak erkölcsi támogatást nyújt, hanem jelentős anyagi elismeréssel is honorálja a tehetséggondozásban átlagon felül szerepet vállalókat, hangsúlyozva, hogy tevékenységükkel valódi változást……
-
2024. évi Vegyes-páros Kvalifikációs Verseny – 3.nap
A csoport második helyén áll a magyar csapat jelenleg a tegnapi 1 győzelem, 1 vereséggel. Ma a csoportelső lettek ellen lépünk jégre! Kiss Zsolt, a páros edzője számolt be a tegnapi meccsnapról: “A szlovákok ellen jól kezdtük a meccset, de megint több kulcs dobást is elhibáztunk, így ahelyett, hogy többel vezettük volna, egyenlő volt az……
-
Generali Freeze Feszten a curling!
Az elmúlt évek sikerei után 2024. november 28-30. között ismét visszatért a Freeze Fesztivál a Városligeti Műjégpályára. A különleges három nap volt, ahol a téli sportok, a szórakozás és a felejthetetlen élmények találkoztak! Különböző izgalmas programmal, népszerű magyar fellépőkkel és az év legmenőbb korizós bulijával zajlott az esemény. A jeges fesztivál gyakorlat teljles időintervallumában vett részt a curling is! A beszámolók alapján és a fesztiválon zajló játék segítségével is gyakorlatilag naponta……
-
2024. évi Vegyes-páros Kvalifikációs Verseny – 2.nap
Hibátlanul menetel továbbra is a vegyes-párosunk a verseny alapszakaszában! A második versenynapon két mérkőzés várt a párosra, egy Jamaica ellen, egy pedig Belgium ellen. Így értékelte a csapat a meccseket: Jamaica-Magyarország: 7-8 Kárász Raul: “Bizakodóan mentünk fel, de kicsit más volt a jég, mint amire számítottunk, ezt nem kezeltük jól, és ebből adódtak problémák. Sok……