Curling nyílt nap a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program keretében
A Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program keretében 2026. október 13-án a Veszprémi Jégcsarnok adott otthont a Magyar Curling Szövetség sportág-népszerűsítő programjának. A rendezvényen három veszprémi oktatási intézmény négy osztályának összesen 97 tanulója próbálhatta ki a curling különböző változatait.
A program célja az volt, hogy minél több gyermek ismerkedhessen meg a curlinggel, és aktív, élményalapú foglalkozás keretében tapasztalhassa meg a sportág nyújtotta lehetőségeket. A 10:00 és 16:00 óra között zajló esemény középpontjában a hagyományos, jeges curling állt, de a résztvevők a sportág szárazföldi és asztali változatával is megismerkedhettek.
A résztvevők közül közel 85 diák próbált ki a curling jeges változatát. A tanulók 8–10 fős csoportokban ismerkedtek meg a sportág alapjaival, valamint a játék legfontosabb szabályaival. A gyakorlást követően a legtöbb esetben 2-3 endes mérkőzések lejátszására is sor tudott kerülni, amely alatt a gyakorlatban is kipróbálhatták a curling stratégiai és csapatmunkára épülő jellegét.
A foglalkozások során a diákok nemcsak új mozgásformával találkozhattak, hanem megtapasztalhatták az együttműködés, a koncentráció és a taktikai gondolkodás jelentőségét is.
Azok számára sem maradt el a sportélmény, akik nem szerettek volna, vagy valamilyen okból nem tudtak jégre lépni. Számukra a curling szárazföldi változata, a floor curling kínált alternatívát. Emellett az asztali curling is bemutatkozott, így a résztvevők a sportág többféle formáját is megismerhették.
A programon az alábbi intézmények tanulói vettek részt:
- Simonyi-Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola
- Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium
- Lovassy László Gimnázium
Köszönjük a diákoknak és a pedagógusoknak az aktív közreműködést.
Külön köszönet illeti a veszprémi tagegyesületünket a program megszervezésében és lebonyolításában nyújtott aktív segítségéért. Az ilyen jellegű helyi együttműködések fontos szerepet játszanak abban, hogy a curling minél több emberhez eljuthasson.
A floor curlingtől a jeges élményig
A Lovassy László Gimnázium tanulói számára a curling nem volt teljesen ismeretlen: az intézmény diákjai a tavalyi évben, a Magyar Curling Szövetség Floor Curling Roadshow-jának köszönhetően már találkozhattak a sportág szárazföldi változatával. Az idei program újabb lehetőséget teremtett arra, hogy a tanulók a jeges curlinget is kipróbálják, és közvetlen tapasztalatot szerezzenek.
A program lebonyolításában a Magyar Curling Szövetség edzői mellett Kiss Bálint, Sportszakmai- és Operatív Igazgató, valamint dr. Kertész Tamás, MCSZ elnökségi tag is közreműködött, akinek külön köszönjük Lovassy László Gimnáziumból érkező csoport részvételének megszervezését.
Mozgásban a régió – közös cél a sport népszerűsítése
A Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 kezdeményezés célja, hogy a régióban minél több és minél sokszínűbb sportesemények valósuljanak meg, hozzájárulva a helyi lakosság aktív életmódjához és a mozgással töltött idejének növeléséhez.
A Magyar Curling Szövetség programja ehhez a célkitűzéshez kapcsolódott: a diákok egy különleges sportágat ismerhettek meg, közösségi élményeket szerezhettek, és életkortól, illetve előzetes sportági tapasztalattól függetlenül lehetőséget kaptak az aktív részvételre.
A veszprémi rendezvény újabb pozitív visszacsatolás volt abból a szempontból, hogy a curling jeges, szárazföldi és asztali változata egyaránt alkalmas arra, hogy játékos formában hozza közelebb a sportot a fiatalokhoz.
Köszönjük minden résztvevő diáknak, pedagógusnak, közreműködőnek és partnerünknek, hogy hozzájárultak a program sikeréhez!









