Javaslat az MCSZ alapszabályának módosítására

Egy korábbi szövetségi levélben félreérthető volt a megválasztott vezetőségi tagok mandátumának érvényessége.

Átolvasva a korábbi közgyűlések határozati jegyzékét, amikben az általános sportszakmai gyakorlattól eltérő

döntések lettek erre vonatkozóan meghatározva.

Általában egy szervezet megválasztott vezetőségének egyidőben jár le a mandátuma.

Olimpiai sportágak esetében ez általában az olimpia ciklus végéig, az új kezdetéig tart.

Míg az elnök, alelnök, elnökségi tagok esetében a 22. paragrafus rögzíti, hogy 4 évre választjuk őket, addig

a Felügyelő Bizottság esetében erre vonatkozó meghatározást nem találtam.

Annak érdekében, hogy ezek rögzítve legyenek az MCSZ Alapszabályában az alábbi 2 módosítást kezdeményezem.

Pirossal az általam tett kiegészítés.

1./

Az Elnökség tagjai

22.§

    1./     A Szövetség Közgyűlése egy elnököt, egy alelnököt és további három elnökségi tagot választ négy évre

a téli olimpiai ciklushoz igazodva, a téli olimpia évében, a játékokat követően az adott év májusának 30. napjáig.

Ha az elnök, az alelnök, illetve bármely elnökségi tag tisztsége a meghatározott idő lejárta előtt megszűnik,

a helyére megválasztott  elnök, alelnök, elnökségi tag megbízatása a következő tisztújító közgyűlés megtartásáig tart.

Az Elnökség tagjai tisztségükben újraválaszthatók.

2./

VIII. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

24.§

   1./       A Közgyűlés a Szövetség működésének, gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzésére Felügyelő Bizottságot

választ négy évre a 22.§ 1./ pontjában meghatározott időszakra vonatkozó meghatározással megegyezően,

Ha  a Felügyelő Bizottság elnöke, vagy valamelyik tag tisztsége a meghatározott idő lejárta előtt megszűnik,

a helyére megválasztott  Felügyelő Bizottsági elnök, elnökségi tag megbízatása a következő tisztújító közgyűlés

megtartásáig tart. A Felügyelő Bizottság létszáma három fő, egy elnök és két tag.

A Felügyelő Bizottság elnöke, illetve tagjai tisztségükben újraválaszthatók.