Vérrel, verítékkel

Kedden délelőtt az A-csoport második fordulójával folytatódott a curling vegyespáros világbajnokság a skóciai Aberdeenben, ahol a Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt páros ellenfele az első fordulós mérkőzését megnyerő Dél-Korea volt. Az ázsiai csapat ezúttal is jól kezdett, amely a második endet követően már 3-0-ra is vezetett, innen indította meg a magyar csapat a felzárkózást, melynek a végén sikerült egyenlíteni, sőt fordítani is. A mérkőzést végül a nyolcadik end legutolsó köve döntötte el, ahol a magyar párosnak “vért izzadva” sikerült besöpörnie a követ a házba – de megérte az izzadás, mert fontos, 5-4-es győzelmet eredményezett

“Ellentétben a németek elleni mérkőzéssel, most gyengébben kezdtünk és utána endről-endre lettünk pontosabbak. Szerencsére a végén sikerült megdobnom a győzelemért a draw követ” – fogalmazott Palancsa Dorottya, aki ma ünnepelte születésnapját is, reméljük erről az esti ellenfelet, az eddig mindkét mérkőzését megnyerő Kanada is értesült…

A magyar érdekeltségű csoport további keddi eredményei: Olaszország – Spanyolország 7-2, Skócia – Ausztrália 9-5, Csehország – Orosz Csapat 5-2, Kanada – Németország 9-6

A csoport állása két forduló után:

1. Skócia, Kanada, Csehország 2-0,

4. Németország, Magyarország, Orosz Csapat, Olaszország 1-1

9. Dél-Korea, Ausztrália, Spanyolország 0-2

World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland

A magyar páros mérkőzései az A-csoportban:

május 17. hétfő, 18.30 Magyarország – Németország 5-8

május 18. kedd, 10.00 Magyarország – Dél-Korea 5-4

május 18. kedd, 17.00 Magyarország – Kanada

május 19. szerda, 10.00 Magyarország – Csehország

május 19. szerda, 17.00 Magyarország – Olaszország

május 20. csütörtök, 13.30 Magyarország – Orosz Csapat

május 20. csütörtök 20.30 Magyarország – Ausztrália

május 21. péntek, 13.30 Magyarország – Spanyolország

május 21. péntek, 20.30 Magyarország – Skócia

Az időpontok magyar idő szerint értendőek. A skóciai vegyespáros curling világbajnokság az ALÁBBI LINK-en követhető.

World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen ScotlandWorld Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland