Curling élmény a Graphisoft dolgozóinak

A pjongcsangi téli olimpia közeledtével egyre több helyen téma a havas-jeges sportok valamelyike, így nem csoda, ha a Graphisoft januári céges rendezvénye is a Városligeti Műjégpályán került megrendezésre. A kétórás esti jeges dzsembori során 60-70 fő ismerkedett meg az 1998 óta olimpiai sportnak számító curlinggel, a Magyar Curling Szövetség segítségével hat ideiglenes curling pályán próbálhatták ki a cég dolgozói a játékot.

Az eseményt mindenki nagyon élvezte, voltak többen is, akik amióta megtudták a programot, utánanéztek a curling alapjainak, így felkészülten érkeztek az első “órára”. A lelkesebbek gyorsan beletanultak a dolgokba és nagyszerű csúsztatásokat mutattak be a “Műjégen”.

A program Graphisoftos szervezői céges egyen sapkával, valamint csapatonként eltérő színű sállal készültek, így könnyű dolga volt a 12 helyi instruktornak, amikor csapatokra szerette volna osztani a sportággal ismerkedőket.
“A hazai curling sport életében ez az egyik legnagyobb külsős rendezvényünk volt, amit lebonyolítottunk. Egy nagyon összetartó és vidám társasággal ez a másfél-két óra gyorsan elment. Nagy részük elsőre is tehetséges volt, így reméljük látjuk még őket a kamaraerdei curling pálya közelében.” – mondta a rendezvény curlinges szervezésében oroszlánrészt vállaló Kiss Bálint.
A január 23-ai nagyszerű curling-estről készült képeket az alábbiakban tekinthetőek meg:
cof cof cof cof cof cof sdr cof cof cof cof cof cof cof cof cof sdr dig cof cof cof