Új szabályokkal mutatkozik be a Világkupa

Szeptemberrel megkezdődött a 2018/19-es curlingszezon, méghozzá rögtön egy új, frissen létrehozott bajnoksággal, a Curling Világkupával, ahol a férfi és a női csapatok, valamint a vegyes párosok legjobbjai mérhetik össze erejüket egy újszerű lebonyolítási rend szerint – a curling.hu-n Bognár Viktor foglalta össze a torna legfontosabb tudnivalóit:

A Curling Világkupa egy mostantól minden évben megrendezendő, több helyszínre ellátogató sorozat lesz, ahol a csapatok más világversenyekhez hasonlóan országuk színeit képviselik, viszont azokkal ellentétben itt pénzdíjazásért szállnak jégre. A bajnokság négy állomásból áll, amely most a kínai Suzhouban rajtol, majd decemberben Omahában, februárban pedig Jönköpingben folytatódik, hogy a legjobbak aztán májusban a pekingi fináléban csapjanak össze egymással.

Az ötnapos tornák során egyaránt zajlanak férfi, női és vegyes páros versenyek is, mindhárom mezőnybe nyolc ország kapott meghívást: a bajnokság három házigazdája, emellett a világranglista legjobbja az európai, az amerikai és az ázsiai zónából, valamint két további nemzet, amelyeket a Curling Világszövetség választott ki marketingérdekek menték. Magyarország idén egyik szempont alapján sem szerzett indulási jogot, így sajnos a vegyes páros küzdelmek is magyar résztvevők nélkül fognak zajlani.

A lebonyolítás eltér a világversenyeken megszokottól: a nyolc csapatot két külön csoportba sorolják, és azokon belül mindenki két-két mérkőzést játszik az összes ellenfelével, végül pedig a két csoportelső küzdhet meg a tornagyőzelemért. A mérkőzések tíz helyett nyolc endből állnak, és nincs extra end sem: döntetlen állás esetén csupán egy a ház közepét célzó draw dobás határozza meg a győztest. A tabellán elfoglalt helyezésről pedig nem a győzelmi arány, hanem egy pontrendszer fog dönteni. Aki nyolc endben megnyeri a mérkőzést, három pontot kap, míg ha az eredmény csak draw dobással dől el, a győztes kettő, a vesztes pedig egy egységgel gazdagodik. Szintén újdonság, hogy az edzőket közelebb ültetik a csapatokhoz, így minden end után lehetőségük lesz kommunikálni a játékosokkal.

Curling World Cup 2018 Suzhou, China

A résztvevő nemzeteknek nem kötelező ugyanazt a csapatot kijelölniük az első három tornára, akár három különböző összeállítással is kiállhatnak, így győzelmeik esetén akár mindegyikük kvalifikálhatja magát a pekingi döntőre. Az viszont már induásként biztos, hogy az e héten szerda és vasárnap között zajló első, suzhoui versenyt nem veszik félvállról a szövetségek, hiszen a női mezőnyben például a svédektől az olimpiai bajnok Anna Hasselborgék, Japánból az Phjongcsangban bronzérmes Fujisawa-csapat, Kanadából pedig Rachel Homanék négyese, Oroszországból pedig Anna Szidorováék érkeztek. Skóciából viszont az Eve Muirhead-féle csapat a névadó skipje nélkül utazott el a kínai tornára, aki még nyári csípőműtétjéből igyekszik felépülni.

A férfiaknál Kevin Koe kanadai és Niklas Edin svéd különítménye, na meg az olimpiai bronzérmes svájci csapat emelkedik ki a mezőnyből, a norvégok viszont „otthon hagyták” Thomas Ulsrudékat. Szokás szerint a vegyes párosoknál a legnagyobb a változatosság, de itt is fellelhetjük az olimpiai ezüstérmes svájci kettőst a résztvevők között.

A hét folyamán több mérkőzés élő közvetítése is megtalálható lesz a Curling Világszövetség (WCF) hivatalos YouTube-csatornáján.