Ugye nem ez lesz a jövő???

Az emberiség és az emberi képességek határait legelőször talán a Deep Blue nevű célgép mutatta meg, amely a kilencvenes évek második felében a legendás orosz sakkozó, Garri Kaszparov legyőzésével jelezte, hogy a számítógép és a mesterséges intelligencia bőven túlmutat az emberi elmén. Azóta sokat változott a sportvilág és a számítógépek – újabban már a robotok – több más sportágban is új horizontot nyitottak.  Az amerikai Science Robotics szaklap szeptemberi kiadása egy speciális, a curling sportot érintő kísérletről adott hírt, amelyben a speciálisan erre a célra épített, a szöuli és a berlini egyetem együttműködésében kialakított robot négy próbálkozásból háromszor is (!) legyőzte az elit dél-koreai curling játékosokból álló csapatot.

A fenti felvételeken is látszódó robot (amely a keresztségben a Curly becenevet kapta) értelemszerűen söprés nélkül játszott, de a célzásnál és a kövek elengedésénél minden korábbi információt felhasználva számolta ki a sebességet illetve a kő forgását is. Ehhez a mérkőzések előtt egyetlen dobás is elég volt Curylnek, amely gyorsan bemérte magának a jég fő paramétereit. “A curling játék jó terep ahhoz, hogy elemezzük a mesterséges intelligencia és a való világ kapcsolatát. Ebben a játékban a környezeti paraméterek és az egyes játékhelyzetek folyamatos alkalmazkodást kényszerítenek ki” – szól az amerikai szaklap összegzése a kíséreltről. A curlingben ráadásul időkorlát is van, így a számítógép is valódi téthelyzettel szembesül, hiszen csúcsteljesítményű processzorai sem számolhat az idők végéig…

Abban azért bízhatunk, hogy amíg a Deep Blue újabb verziói mellett is megmaradt a sakkjáték emberi változata, a curling pályán is látunk majd még embereket a jövőben…