Szoros mezőny az idei OCSB A ligában

A 2021. évi Országos Csapat Bajnokság A ligájának alapszakaszában az utolsó előtti hétvége az előző versenyhétvégékhez hasonlóan ismét fordulatokban gazdag volt.

A korábbiaktól eltérően ezúttal csütörtökön nem rendeztek párharcot, utána viszont két kiemelten izgalmas rangadóval folytatódott a bajnokság. Péntek este az UTE Férfi I. csapata egy szoros mérkőzésen nyert az UTE Team Tatár ellen. A döntő helyzetet a hetedik end hozta, de a Team tatár csapatvezetője, Tatár Lőrinc szerint egyik gárda sem tudta a legjobbat kihozni magából. „Szerintem végig szoros volt a mérkőzés. Ha a hetedik endben egy kicsit pontosabban játszunk, akkor jobb esélyeink lettek volna a végén – ez most így sikerült” – értékelte teljesítményüket a még junior korú tehetség. Az UTE Férfi I. játéka viszont egyre kiegyensúlyozottabbá és eredményesebbé vált az összecsapás alatt, Czermann Kristóf szerint nem is a hetedik endre kell helyezni a hangsúlyt a végeredmény kapcsán. „Azt gondolom, hogy mindkét csapat nagyon jól játszotta meg, amikor kalapácsa volt, és összejött az, hogy több pontot írjunk. Gyakorlatilag sokszor a szerencsén múlt, hogy 2, 3 vagy 4 pont lesz az end vége. Annak nagyon örülök, hogy sokszor sikerült az ellenfélre kényszeríteni az akaratunkat, ebből is látszik, hogy kezd összeállni a játékunk” – fejtette ki a csapat skipje.

A szombati nap is egy drámai mérkőzéssel indult, amely végül extra endben dőlt el. A pandémiás helyzet miatt eddig hátráltatott FTC Jaguár a covid19 fertőzésből felépült Sárdi Péterrel kiegészülve ezúttal teljes létszámban tudott kiállni, idén először. „Ki kell emelni azokat az elemeket, amelyek a fejlődésünket mutatják, visszatért egy játékosunk végre, akit nagyon vártunk. Fazont adott a csapatunknak a jelenléte, és nagyon közel voltunk, de ez most így sikerült, megyünk tovább, emellett pedig gratulálunk a Vasas G-Force csapatának, ezután a kiélezett játék után” – értékelt Farkas Dániel a vereség után. A továbbra is veretlen Vasas G-Force a szombati, FTC Jaguárok elleni diadal után vasárnap az UTE FourFour Férfi csapatát 8-0-ra győzte le, azt viszont mindkét kapitány kiemelte, hogy az eredmény nem teljesen adja vissza a meccs valódi képét. „Kívülről simának tűnik, de szinte minden endben 3-4 pontra állt az ellenfél, több alkalommal is mérés és pár centi döntötte el az adott end eredményét. A hétvégén szerzett két győzelemmel teljesítettük a minimális célt, a négy közé jutást, gratulálok a csapatnak!” – nyilatkozta Szabó Gergely. A másik oldalon Palancsa Zoltán beszélt a nehezítő körülményekről, kiemelve, hogy a hat fős keretből jelenleg csak három játékos áll rendelkezésre. „Valamennyien szenior korúak vagyunk, nem kevés energiát kell így mozgósítanunk. Minden endben volt esélyünk, de valahogy minden end vége számunkra kedvezőtlenül alakult. A bennmaradási reményeink szerencsére azért még élnek!” – tette hozzá.

A női mezőnyben három mérkőzést hozott a forduló. A Hackers közelebb került a rájátszáshoz, miután legyőzte az UTE FourFour Nők együttesét, ezzel bebiztosítva 4. helyüket a tabellán. Az UTE Team Palancsának a korábbi meccseihez képest nehezebb dolga volt, hiszen a vegyes páros szakágban olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő Palancsa Dorottya tallini világkupa versenye miatt nem tudott pályára lépni. Ennek ellenére a címvédő gárdának sikerült legyőznie az addig veretlen FTC Girl Jamet. „Dóri hiányára az edzéseken is készültünk. Nagyon jól sikerült fejben összerakni a lányoknak ezt a meccset. Úgy érzem, hogy az egész találkozót mi irányítottuk, egyetlen nehéz end volt csupán, de akkor Miklai Henrietta bravúrosan megdobta az utolsó kövét” – értekelt Palancsa Zoltán, a csapat edzője.

Az SSC Nők és az UTE FourFour Nők mérkőzésének tétje az volt, hogy melyik csapatnak úszik el végleg a rájátszásba jutás esélye, és válik az A ligában maradás prioritássá. Az SSC Nők legyőzte az UTE FourFour Nőket, így lezárva nyeretlenségüket. Abban az esetben, ha ez a két együttes marad a csoport 5.-6. helyén, még lehet szerepe ennek a sikernek.

 

Curling Országos Csapatbajnokság 3. hét

Péntek
17:25 – Férfi OCSB A:
UTE Team Tatár – UTE Férfi I.  9-10

Szombat
8:55 – Férfi OCSB A:
FTC Jaguár – Vasas G-Force  6-7

12:55 – Női OCSB A:
Hackers – UTE FourFour Nők 10-2

16:55 – Férfi OCSB A:
UTE FourFour Férfi – Team Tatár 4-8

Vasárnap
8:55 – Női OCSB A:
FTC Girl Jam – UTE Team Palancsa 4-9

12:55 – Férfi OCSB A:
Vasas G-Force – UTE FourFour Férfi 8-0

16:55 – Női OCSB A:
SSC Nők – UTE FourFour Nők 9-3

A nevezett csapatok teljes listája, a részletes eredmények és az élő eredménykövetés ITT érhető el, a második hét összefoglalója pedig IDE KATTINTVA olvasható.