Svédország a világbajnok

A címvédő svéd válogatott nyerte meg a férfi curlingezők világbajnokságát a kanadai Lethbridge-ben.  A skandináv ország csapata a házigazda kanadaiakkal csapott össze a magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett fináléban, amely egészen a hetedik endig szoros csatát (2-2) hozott. A “hajrában” azonban a svédek remekeltek, és 7-2-re diadalmaskodtak a Kevin Koe vezette Kanada ellen.

Ez a győzelem azt jelenti, hogy a közelmúltban Budapesten is járt Niklas Edin pályafutása negyedik világbajnoki címét szerezte. Edin csapatában ezúttal Oskar Eriksson, Rasmus Wranaa, Christoffer Sundgren és a tartalék Daniel Magnusson játszott, a csapat sikeredzője pedig Fredrik Lindberg volt a kanadai tornán. “Fantasztikus érzés nyerni. Ez volt talán karrierem eddigi legédesebb érzése egy fináléban. Azt éreztük, hogy az egész héten dominálni tudtunk. A nyolcadik endben két percet gondolkoztunk az egyik sorsdöntő kő előtt, de megérte az extra gondolkozás, mert ott fordult meg a találkozó” – nyilatkozta Edin a döntő után.

A világbajnokság döntőjének összefoglalóját az ALÁBBI LINK-en lehet megnézni. A bronzérmet a svájciak szerezték meg, akik a helyosztón a torna meglepetésének számító Japán ellen győztek 8-4-re. A következő férfi világbajnokságot 2020-ban a skóciai Glasgowban rendezik.

Lethbridge Ab, April 7, 2019. Pioneer Mens World Curling Championship.Team Sweden skip Niklas Edin,Curling Canada/ michael burns photo

A 2019-es férfi curling világbajnokság végeredménye:

1. Svédország
2. Kanada
3. Svájc
4. Japán
5. Egyesült Államok
6. Skócia
7. Olaszország
8. Németország
9. Oroszország
10. Hollandia
11. Kína
12. Norvégia
13. Dél-Korea