Olimpikon sztárvendég a szezonzárón

A hétvégi kiváló hangulatú versennyel véget ért a 2017/18-as curling versenyszezon. A főzőversennyel, borkóstolóval, szombaton este vacsorával, karaokéval összekötött versenyre több külföldi vendég is érkezett Budapestre. Jöttek csapatok is külföldről,  Oroszországból, az Urálon túlról és Olaszországból is. De volt, aki egyenesen Kaliforniából repült ide a verseny kedvéért, a pjongcsangi olimpián síakrobatikában szereplő Swaney Elizabeth is részt vett (szombaton) a versenyen, ahol a második helyen végző Bullseye csapat “beugrója” volt.

“Mindig is érdekelt a téli sport, hiszen 20 éven keresztül korcsolyáztam, mielőtt elkezdtem volna a sízést. Most még teljesen újonc vagyok a curlingben, két hónappal ezelőtt kezdtem el a játékot. De örülök annak, hogy ezzel a sportággal most újra visszatérhettem a jégcsarnokokba. Nagyon jó élmény volt játszani kiváló magyar curlingesekkel, akik többségében válogatottak, sőt van, aki világbajnok is közöttük.”  – mondta Swaney Elizabeth a versenyek után, amelyen a Bullseye csapatban Fóti Balázsék meghívására játszott és szerzett végül ezüstérmet.

“Mi évek óta indulunk ezen a szezonzáró versenyen, ami az MCSZ versenyrendszeren kívüli nemzetközi buliverseny, amit a pálya üzemeltetője szervez minden évben nagy sikerrel. Nálunk állandó tagnak számít a versenybírói testület vezetője Kiss Bálint, a kétszeres vb-aranyérmes Palancsa Dóri és jómagam. Mindig van vendégjátékosunk is, most például Hall Krisztián, korábbi sokszoros válogatott férfi játékos, aki néhány éve visszavonult, de most erre a buliversenyre sikerült visszacsábítanunk. Idén Swaney Elizabeth bejelentkezett a szervezőnél, hogy ha van olyan csapat, aki szívesen látja a tagjai között, ő is csatlakozna. Mi pedig megörültünk a lehetőségnek, hogy egy másik téli olimpiai sportág olimpikonjával játszhatunk és mivel mindig van vendégjátékosunk, meghívtuk a csapatba a szombati mérkőzésekre. Ő bár jelezte, hogy kezdő, mivel nem az eredmény volt a fontos, örömmel éltünk a felajánlásával.” – összegezte az olimpikon vendégjátékos szerepvállalását Fóti Balázs.
20180602_031431A versenyévadot lezáró verseny nagy izgalmak után végül a Team Szekeres (Nagy György, Szekeres Ildikó, Nagy Lola Olimpia és Kárász Raul) győzelmével ért véget. Az évzáró curling kupa végső sorrendje:

1. Team Szekeres
2. Bullseye
3. Hackforce
4. UTE MIX
5, Vasas Girling
6. Vasas Nők
7. UTE Four Four
8. Szezonzáró
9. FTC Girls Jam
10. Carlos Nuevas Amigos
11. Siberia
12. Üsse Kő
13. Albatros
14. Novosibirsk
15. Kőfejtők