Nyolc között a magyarok!

A magyar kettős bejutott a negyeddöntőbe a svédországi Östersundban zajló curling vegyespáros világbajnokságon. A Szekeres Ildikó – Nagy György duó pénteki első meccsén jó kezdés után 7-4-re nyert az Egyesült Államok párosa ellen.

“A tegnapi közepes játék után tudtuk, hogy az kevés lesz az Egyesült Államok ellen. Így arra készültünk, hogy csak magunkra figyeljünk és egymást segítve sikerülni fog. Jó kezdéssel elszállhat az ellenfél önbizalma és ez szerencsére így is lett. Ez a terv a következő meccsre is a svájciak elleni negyeddöntőben.” – összegzett Szekeres Ildikó a találkozó után.

Nyolcaddöntő 1 2 3 4 5 6 7 8 Végeredmény
 Egyesült Államok 0 0 0 1 0 3 0 X 4
 Magyarország Hammer (Last Stone First End) 1 1 1 0 2 0 2 X 7

A magyar csapat a folytatásban – 19.30 órától – a svájciakkal csap össze, a negyeddöntőben pedig már a legjobb négy közé jutás a tét. Szekeres Ildikó és Nagy György 2009-ben már szerzett világbajnoki ezüstérmet is, az utóbbi években viszont nem jutottak ki a világbajnokságra, mert a hazai bajnokságot nem tudták megnyerni. A világbajnokság elődöntőit és a finálét szombaton rendezik Östersundban. A mostani nyolcaddöntők érdekessége, hogy a csoporkört veretlenül abszolváló három csapat közül kettő (Norvégia, Észtország) is kiesett, így a világbajnokságon már csak Dél-Korea számít veretlennek.

World Mixed Doubles Curling Championship 2018, Oestersund, Sweden

Eredmények a nyolcaddöntőből:

Dél-Korea – Finnország 9-7

Japán – Skócia 10-2

Oroszország – Norvégia 8-1

Svédország – Kína 8-5

Svájc – Olaszország 6-5

Magyarország – Egyesült Államok 7-4

Törökország – Észtország 11-8

Kanada-Csehország 8-6

Párosítások a negyeddöntőben:

Dél-Korea – Japán

Oroszország – Svédország

Magyarország – Svájc

Kanada – Törökország

World Mixed Doubles Curling Championship 2018, Oestersund, Sweden World Mixed Doubles Curling Championship 2018, Oestersund, Sweden