“Minden meccsen nagyon fontos lesz a koncentráció.” – A junior vb beharangozója

Március 5. és 13. között kerül megrendezésre a junior világbajnokság, ahol először szurkolhatunk magyar csapatnak. Hazánk lány válogatottja a januári “B” csoportos vb-n a harmadik helyen végzett, ezzel vívta ki a jogot arra, hogy a dániai világeseményen képviselje hazánkat. Indulás előtt a csapat kapitányával, Palancsa Dorottyával beszélgettünk.
MCSZ: Miből állt a csapat felkészülése a világbajnokságra?
PD: A felkészülésre sajnos nem sok időnk volt, hiszen január közepén jöttünk haza a “B” világbajnokságról, de igyekeztünk a lehető legtöbbet együtt edzeni ebben a maradék pár hétben. A felkészülésünk nagyon jól sikerült, hiszen lehetőséget kaptunk elindulni Genfben egy EJCT versenyen, amit sikerült megnyernünk. Ez igazán nagy lökést adott, ami, reméljük, a világbajnokság végéig kitart majd. Ezen kívül egy egy edzőmeccsünk volt még. Úgy gondolom, hogy ezek a mérkőzések, illetve edzések mind hozzájárultak a sikeres felkészüléshez.
MCSZ: Mik a várakozásaid a világbajnoksággal kapcsolatban?
PD: A célunk mindenképp az, hogy maradjunk benn a legjobb tíz csapat között az ifi korosztályban. Nagyon nagy szó, illetve szép eredmény lenne, ha sikerülne hazahozni egy csillogó érmet. A legnagyobb ellenfélnek a kanadai csapatot tartom, de biztos vagyok benne, hogy minden országból a lehető legügyesebb csapat fog részt venni, úgyhogy minden meccsen nagyon fontos lesz a koncentráció és a pontos játék.
MCSZ: Mit jelent számotokra az, hogy először ti képviselhetitek Magyarországot junior világbajnokságon?
PD: Nem hiszem, hogy plusz nyomást rakna ránk az, hogy a mi csapatunk szerepel először az “A” vb-n. Ez inkább inspirál minket, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból a verseny alatt. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a legjobbak mezőnyében tudhatjuk a magyar csapatot, igyekszünk ehhez méltón teljesíteni majd.
A magyar junior lány válogatott: Palancsa Dorottya (s), Miklai Henrietta, Kalocsai Vera, Biró Bernadett. Edző: Palancsa Zoltán
A lányok Egyesült Államok elleni mérkőzését élőben közvetíti a WCTV, a WCF Youtube csatornája március 7-én (hétfőn) magyar idő szerint 14 órától. A világbajnokság menetrendje itt tekinthető meg.
Women's QFs Women's QFs