Mexikóban a WCF kongresszusa

A tavalyi nagy sikerű budapesti eseményt követően idén ősszel a világ “másik felén”, a mexikói Cancúnban rendezte meg kongresszusát a Curling Világszövetség (WCF). Míg legutóbb a magyar fővárosban a vegyespáros világbajnokság rendszerének átszervezése illetve Kate Caithness WCF-elnök újraválasztása volt a fókuszban, ezúttal egy régi/új ötlet, a curling játék idejének rövidítése volt a négynapos esemény (szeptember 3-6.) szakmai programjainak középpontjában.

“Nem most került elő először a tíz endig tartó játékidő lefaragásának gondolata, de Mexikóban már komolyabb egyeztetések zajlottak a témában. A tíz vagy nyolc end kérdésében egy hosszabb távú tervet (kutatással, adatelemzéssel, vélemények kikérésével) terjesztett elő a WCF, amely most még nem foglalt állást a kérdésben, várhatóan csak 2021-re lesz végleges álláspont. A Sportolói Bizottság készített egy felmérést a versenyzők között, amely jelezte, hogy ez a kérdéskör eléggé megosztja az aktív curlingeseket is. Kis különbséggel (55%-45%) azok vannak ugyanis fölényben, akik a jelenlegi, tehát a tíz endes formátum megtartását tartják jobbnak a csapatversenyek során.” – mondta a mexikói kongresszus után Bukta Zsuzsanna, a Magyar Curling Szövetség elnöke, aki hozzátette, hogy rendeztek egy olyan workshopot is Cancúnban, ahol az MCSZ svéd-magyar mentorprogramját is bemutatták. Részben ennek hatására döntött úgy a  WCF, hogy a mentorrendszert kibővíti és annak globális bevezetésén is gondolkozik.

2019 aug mexiko kongresszus

“Új tagországot most nem vettek fel a meglévő 61 mellé, az elnökségben viszont két pozícióra volt választás Cancúnban, de az eddigi két tag Bent Ramsfjell európai alelnök és Toyogazu Okava direktor ellenjelölt nélkül került újraválasztásra. Volt még egy izgalmas indítvány, amely arról szólt, hogy az időkéréskor az edzők ne mehessenek be a játékosokhoz – ezt azonban egyértelműen leszavazta a a kongresszus.” – tette hozzá az MCSZ elnöke. Bukta Zsuzsannát a magyar szövetség képviseletében Nagy György kísérte még el a mexikói kongresszusra, aki a februárban újonnan létrehozott Technikai Bizottság szakmai ülésein vett részt aktívan.

A mexikói kongresszuson került sor a WCF és a kanadai szövetség korábbi megállapodásának meghosszabbítására is, amelynek keretében a következő nyolc évben a sportági nagyhatalomnak számító Kanada  felváltva rendezheti majd meg a női illetve a férfi világbajnokságokat. Így az elmúlt évekhez hasonlóan (2028-ig biztosan) minden szezonban lesz (vagy férfi vagy női) curling világbajnokság valamelyik kanadai városban. Döntés született arról is, hogy a 2020/21-es szezontól kezdődően (elsősorban a sportolók javaslatát és kérését meghallgatva) újfajta világranglistát is bevezetnek az olimpián is szereplő szakágakban – ennek részleteit a most kezdődő szezon során véglegesítik a WCF szakemberei. A legfontosabb újítása az új szisztémának az lesz, hogy amíg az eddigi rangsor a WCF tagszövetségeit listázta, addig az új rendszer már konkrét csapatokra lebontva állít fel szakmai (erő)rangsort, így adott esetben (pl. a teniszhez hasonlóan) sokkal jobban megítélhetővé válik egy-egy nemzetközi verseny színvonala, a tornák résztvevőinek minősége. Egy országból -értelemszerűen – több csapat is felkerülhet az újfajta szakmai rangsorba.

A WCF következő, immáron kilencedik kongresszusát 2020. szeptember 4-6. között Szentpéterváron rendezik. A pénteken véget ért mexikói WCF kongresszus történéseibe Christopher Hamilton (© WCF) alábbi fotói adnak jobb betekintést:

World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019 World Curling Congress 2019World Curling Congress 2019