Megvan az új elnökség

Április végén megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Curling Szövetség, ahol új elnökséget választott a szmcsz-logoervezet. “A szövetség nagy figyelmet igyekszik szentelni a sportágban dolgozók szakmai tudásának fejlesztésére, az edzőképzésre és egyéb közreműködők tudásának fejlesztésére. A képzési támogatásokon túl az utánpótlás korúak oktatását célzó kanadai anyag lefordítása és adaptálása, az iskolai program és az egyesületek ösztönzés a juniorok számának növelésében a legfontosabb programjaink közé tartoznak. Meggyőződésem, hogy a szövetség fejlődését szakmai, kapcsolati és pénzügyi szempontból is nagyban szolgálná egy nemzetközi verseny rendezése, amelynek előkészítésére folyamatosan térképezzük fel a hazai lehetőségeket. Az Olimpiai Reménységek Versenye után a szeptemberi WCF világkongresszus rendezése is egy lépés lehet ezen célunk elérése felé.” – írta a mandátuma szerint 2019 januárjáig az MCSZ elnökének számító dr. Bukta Zsuzsanna, aki az egységes, egy időben megválasztott testület érdekében a mostani küldöttgyűlés előtt lemondott az elnöki tisztségről.

“A szövetség szakmai munkájának fejlesztése érdekében Kiss Bálintot és Palancsa Dorottyát különböző projektek működtetésével bíztuk meg, valamint egyetemi gyakornokok munkájával igyekszünk gördülékenyebbé tenni az ügyintézést, melyet Sövegjártó Petra fog össze nagyon megbízhatóan és rutinosan. Én a magam és a leköszönő elnökség nevében is szeretném megköszönni a tagság eddigi bizalmát.” – tette hozzá a szövetség elnöke. Abból a célból, hogy minden mandátum igazodjon a téli olimpiai ciklushoz, azon tisztségviselők, akiknek a mandátuma később járna le (Major-Zéman Adrienn, Deák György, Kalmár György) szintén lemondtak. Ennek a döntésnek a célja elsősorban a mandátumok időbeni összefésülése volt.

A küldöttgyűlés (egyhangú) választása értelmében az új olimpiai ciklusban is dr. Bukta Zsuzsanna irányítja majd a szövetséget, aki a tagságtól ismét bizalmat kapott négy évre. A Magyar Curling Szövetség megválasztott tisztségviselői az új (2018-22) téli olimpiai ciklusra:

Elnök: dr. Bukta Zsuzsanna

Alelnök: Fóti Balázs

Elnökségi tagok: Páthy-Dencső Blanka, Kalmár György, Kelemen Krisztián 

Felügyelő Bizottság elnök: Deák György

Felügyelő Bizottság tagjai: Major-Zéman Adrienn, Nyitrai József

A közgyűlésen a Magyar Olimpiai Bizottság delegáltjai (Fábián László, Molnár Gábor) is tiszteletüket tették, Fábián László, MOB sportigazgatója örömmel konstatálta, hogy “a résztvevők családias hangulatban tudtak vitázni a felmerülő kérdésekről”. A MOB részéről Fábián László megköszönte az eddig munkát, és gratulált az új elnökségnek, a megválasztáshoz. A MOB jelenlegi feladata elsősorban szakmai jellegű, a jövőben viszont jóval nagyobb hangsúlyt fog helyezni az együttműködésre az MCSZ-szel. Fábián bízik benne, hogy a következő olimpiai ciklusban sikerül a kvalifikáció a curling sportágnak, e célból pedig kérte a tervek kidolgozását és a közös munkát.