Duplára készülnek a svédek az A-osztályban

Hét év után tér vissza a curling Európa-bajnokság Svédországba, ahol Helsingborg most első alkalommal látja vendégül a kontinens legjobbjait. A magyarok a férfi és a női csapattal is a rivaldafénytől távolabb, a B-osztályban szerepelnek, a legnagyobb sztorikat azonban alighanem az élvonal fogja szállítani, így őket is fokozottan figyeljük. A férfiaknál már hosszú ideje, néhány éve pedig már a nőknél is kiemelkednek a svédek az európai mezőnyből, most ráadásul a hazai pálya is segítheti őket, így a fő kérdés az, hogy sikerül-e egyazon évben mindkét nemben ugyanannak az országnak megnyernie a címet, ami 2001-ben fordult elő legutóbb, akkor is éppen Svédország által.

A férfiaknál tavaly éppen megszakadt Niklas Edinék négy éve tartó győzelmi sorozata. A hatszoros Európa-bajnok skip és csapata persze most is változatlan felállásban érkezett, az őket legutóbb a döntőben legyőző skótok azonban teljesen átalakult csapattal jöttek Ross Paterson vezetésével, amely tagjainak más-más évekből van már Eb-tapasztalatuk.

Szintén átformálódott és izgalmas csapat a norvégoké: Thomas Ulsrud legendás négyese hosszú évek után az előző szezon végén a felbomlás mellett döntött, tagjai azonban külön utakon tovább folytatják karrierjüket. A már 48 éves Ulsrud sem vonult vissza, ehelyett új csapatot formált a korábbi rivális skippel, Steffen Walstaddal összefogva, és ezzel az új formációval sikerült kivívniuk a részvételt.

A középmezőny kirobbanthatatlan tagjai, az oroszok Szergej Glukov vezetésével érkeztek, a svájciakat Yannick Schwaller, a hollandokat Jaap van Dorp, a dánokat pedig Mikkel Krause irányítja. Komoly figyelem szegeződhet a tavalyi bronzmérkőzés két meglepetéscsapatára, az olaszokra és a németekre is, amelyeket ezúttal is Joel Retornaz és Marc Muskatewitz neve fémjelez. A 2018-ban az élvonalból kieső finnek és lengyelek helyére a dánok (Mikkel Krause) és az A-osztályban régóta nem járó angolok (Andrew Reed) érkeztek.

75262146_942308256153183_603681778284101632_n

A női mezőnyben a svédek és a svájciak számítanak a jelenlegi etalonnak, akik az előző Eb és vb döntőjét is egymás ellen játszották, és most is változatlan felállással érkeztek. Anna Hasselborgék a címvédésre készülnek, amire egy héttel ezelőtt Kanadában egy Grand Slam-torna megnyerésével hangolódtak, Svájc pedig Silvana Tirinzoni vezetésével arra törekszik, hogy egy naptári éven belül világbajnokká és Európa-bajnokká is váljon.

Nem lehet persze leírni a skótokat sem, hiszen ismét Eve Muirheaddel vannak jelen, akinek viszont az olimpia óta átformálódott csapatával egyelőre nem úgy jönnek az eredmények, mint korábban. Az oroszok is esélyesek lehetnek Alina Kovaleváékkal, akik ebben az évben is legyőzték Anna Szidorova különítményét a nemzeti kvalifikáción.

Szintén állandó résztvevőnek számítanak már az Anna Kubeskova vezette csehek és a Daniela Jentsch-féle németek, akik hosszú sikertelenség után tavaly végre megszerezték első érmüket a bronzmérkőzés megnyerésével. A lett hölgyek tavaly történetük legjobb eredményével, az 5. hellyel maradtak az A-osztályban, így Iveta Staša-Šaršune csapata most sem fog hiányozni. Lesz azért néhány újonc név is: a dánoknál ugyan a Dupont-féle csapat szerezte meg az indulási jogot, ám ők úgy döntöttek, hogy visszalépnek a versenyszerű curlingtől, így egy korábbi társuk, a mindössze 20 éves Mathilde Halse vezeti most a dánok debütáló felállását. Norvégia tavaly a B-divízió megnyerésével küzdötte vissza magát az élmezőnybe, a Kristin Skaslien vezette négyes pedig már rutinos résztvevőnek számít a kontinenstornákon. A másik feljutóról, az észtekről ez már kevésbé mondható el, Marie Turmann együttese abszolút újonc lesz a tornán.

Az Európa-bajnokság küzdelmei november 16-23. között zajlanak Helsingborgban. A csoportkört követően a férfi és a női mezőnyből is az első négy helyezett jut tovább, hogy megküzdjenek az érmekért.

A torna eseményeit idén is az Eurosport közvetíti, a tervezett műsorrend ide kattintva érhető el.