Meglepetések az OCSB A második hétvégéjén

Az első felvonáshoz hasonlóan ismét kiélezett meccseket láthatunk az Országos Csapat Bajnokság második hétvégéjén is, ahol ezúttal meglepetésekben sem volt hiány.

Az elmúlt hét tapasztalatai alapján az a döntés született, hogy eltörlik a kötelező maszkhasználatot mérkőzés közben a versenyzők számára, így mindenki szabadon választhat, él-e ezzel a lehetőséggel. A csütörtöki nap egy házi rangadóval indult: az FTC két csapata találkozott: az összecsapáson végül a DreamTeam legyőzte a Jaguárokat, akik ismételten három taggal álltak ki. „Az előző meccshez hasonlóan ismét egy olyan felállásban játszottunk, amelyben még korábban soha, emiatt sokszor csak kerestük helyünket a pályán. Ez a koncentrációnkat is felemésztette, ez pedig a játék minden szegmensére hatással volt” – értékelte a Jaguárok teljesítményét Farkas Dániel, míg a másik csapatból Ézsöl Gábor elmondta: bár nehezen indult számukra a játék, nem voltak elég pontosak, de összességében jó mérkőzés volt. „Hol mi írtunk hármat, hol mi kaptunk hármat. A 4-5. endtől kezdve javult a játékunk, sikerült az ellenfél hibáit is kihasználni, és több pontot szerezni náluk” – fejtette ki.

Az idei Országos Bajnokságon a második versenyhétvége pénteki napján mutatkozott be a torna címvédője, a Team Palancsa: a Siket Nőket győzték le nyitómeccsükön 10-3-ra. Palancsa Dorottya csapatvezető úgy véli, az első mérkőzés arra volt jó, hogy belejöjjenek a játékba az OB-n, és érezzék a jeget. „Érzésem szerint az első endtől jól presszionáltunk, és kihasználtuk az ellenfelünk hibáit. Szerintem a játék összességeben véve jól ment. Volt néhány pontatlanságunk, ezeket még javítani kell, de az, hogy egy ilyen győzelemmel indítottunk, szuper kezdés” – mondta el. A Team Palancsának azonban ez egy vegyes érzésekkel teli hétvége lehet, hiszen bár az első két meccsüket megnyerték, vasárnap úgy kaptak ki a legnagyobb riválisuknak tartott, szintén győzelemre esélyes Vasas Nőktől, hogya hatodik endben ellenfelük hat pontot írt. „Sajnos ez a mérkőzés minden szempontból rosszul sikerült a számunkra, nem ment igazán jól a játék. Többször volt balszerencsénk is, illetve pickelt is legalább 3 kövünk a meccs alatt, ami irreálisan soknak mondható. Szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy a csapat tud, és fog is jobban játszani, reméljük ez valóban így is lesz a jövőben” – értékelte a csapatvezető a vereséget.

A női mezőny egyértelmű nyertese a fentebb említett Vasas Nők lett, akik mindhárom mérkőzésükön győzelmet aratva már biztosan a rájátszásban vannak, és az utolsó meccsükön a saját kezükben van a csoportelsőség sorsa. „Azért tetszettek ezek az összecsapások, mert együtt, csapatként tudtunk jól játszani, és szerintem statisztikailag is jók voltunk. Végig tudtuk tartani a fókuszt, jó hangulatban teltek az endek, bár a második meccs elején néha úgy éreztem, hogy nem mindig jönnek ki megfelelően a dolgok. Néhány apróbb hiba becsúszott, de a végére ezekben is fejlődtünk, így pedig magabiztos győzelmeket arattunk.  Tanultunk az első heti hibáinkból, úgyhogy ez jó jel a folytatásra” – fejtette ki a meccsek alapján Joó Linda, a Vasas Nők fiatal tehetsége. A nők mezőnyében az FTC Girl Jam is hibátlan, 3/3-as mérleggel várja a folytatást.

A férfiak mezőnyében a tervezettnél kevesebb esemény lett megrendezve, hiszen a járvány okozta emberhiány miatt az FTC Jaguár csapata halasztási kérelmet nyújtott be az UTE FourFour elleni mérkőzésük kapcsán. Az ellenfél megértően és rugalmasan állt a problémához és hozzájárult a halasztáshoz, így a találkozóra május 10-én 18:30-kor kerül majd sor. Ebben a mezőnyben is elkezdhettünk tisztább képet kapni a csoport valós erőviszonyairól, bár a pénteken bemutatkozó UTE FourFour még csak egy meccsen van túl. A csoportelsőségért két csapat lesz versenyben, az FTC DreamTeam és a Vasas G-Force, izgalmas harcot láthatunk kibontakozni.

A harmadik hét csütörtökön veszi kezdetét, ezzel még közelebb kerülünk majd a Round Robin végső sorrendjéhez.

Curling Országos Csapatbajnokság 2. hét

Csütörtök: 16:55 , férfi: FTC DreamTeam – FTC Jaguár 11-5

Péntek: 16:55, női: UTE Team Palancsa – SSC Nők 10-3

Szombat: 8:55, férfi: UTE FourFour Férfi – FTC DreamTeam 4-7

12:55, női: Vasas Nők – UTE FourFour Nők 12-2

16:55, női: Hackers – UTE Team Palancsa 4-7

Vasárnap: 8:55, női: Vasas Nők – SSC Nők 10-4

12:55, férfi: ELHALASZTVA (UTE FourFour Férfi – FTC Jaguár)

16:55, női: UTE Team Palancsa – Vasas Nők 3-11

A nevezett csapatok teljes listája, a részletes eredmények és az élő eredménykövetés ITT érhető el, az első hét összefoglalója pedig IDE KATTINTVA olvasható.

 

Kreisz Bálint