Magyar sikerek a siketlimpián

Olaszországban (Madesimóban) rendezték az utóbbi napokban a hallássérült sportolók nagy seregszemléjét, a siketlimpiát, ahol mindkét nemnél volt magyar induló a curling sportágban. A férfiaknál a közelmútlban a Magyar Kupát is megnyerő Flank Gyula (skip), Kiss Péter, Bajusz József, Kiss Gyula, Várkoly Zoltán összeállítású csapat (edző: Kiss Zsolt) a hatodik helyet szerezte meg. A torna csúcspontja kétségtelenül az első forduló volt a magyar csapatnak, amikor az első fordulóban 1-3-ról fordítva sikerült 6-4-re győzni a sportági nagyhatalomnak számító Kanada ellen.

“Nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, kevesebb mint egy éve kezdtem el foglalkozni a siket csapattal, de ez idő alatt is láthatóan sokat fejlődtek. A versenyen elég hektikusan játszottak a fiúk, ennek ellenére kis szerencsével és még egy győzelemmel a négy közé juthatott volna a csapat. Két meccs kivételével mindenkivel jó mérkőzést tudtak játszani, de egy-egy komolyabb hiba a győzelembe került. Talán ha több időt tudtunk volna fordítani a közös munkára, meglett volna az a plusz egy győzelem, de így is büszke vagyok a férfi csapatra.” – fogalmazott Kiss Zsolt a torna után.

A magyar válogatott a 12 csapatos mezőnyben 11 mérkőzésén hat győzelmet aratott, így közel volt ahhoz is, hogy bejusson az elődöntőbe. A magyar csapatnak ugyanannyi pontja (12) lett, mint a végül elődöntőt játszó lengyeleknek. A férfi tornán pénteken délután Kína – Oroszország döntőt rendeznek.

A magyar férfi csapat eredményei:

Magyarország – Kanada 6-4

Magyarország – Kína 2-10

Magyarország – Oroszország 4-9

Magyarország – Japán 9-5

Magyarország – Olaszország 14-1

Magyarország – Lengyelország 2-11

Magyarország – Svájc 9-6

Magyarország – Dél-Korea 4-5

Magyarország – Ukrajna 6-4

Magyarország – Finnország 4-7

Magyarország – Egyesült Államok 9-4

IMG_5851

A női tornán a tavalyi Eb-bronzérmes Bajuszné Pintér Zsuzsanna (skip), Tüskéné Borszéki Erika, Flank-Tanító Dorottya, Kiss Katalin, Kiss Anett összeállítású csapat (edző: Miklós Nándor) is remekül helytállt az olaszországi versenyen, ahol végül szintén a hatodik helyet szerezte meg. A nőknél is kialakult csütörtökön már a torna döntőjének a mezőnye, ahol szintén kínai-orosz döntőt rendeznek majd.

79371904_1028950607459521_123158410551099392_oA magyar női válogatott eredményei:

Magyarország – Oroszország 4-5

Magyarország – Ukrajna 9-3

Magyarország – Dél-Korea 4-8

Magyarország – Kanada 4-7

Magyarország – Kína 6-8

Magyarország – Horvátország 7-2