Kerekesszékes VPVB: ázsiai 3. nap

A Sárai Rita – Beke Viktor (Edző: Rozgonyi Gergely, Kerekes Olivér) magyar kerekesszékes vegyes-páros válogatott a világbajnokság 3. napján “ázsiai-napot” tartott, hiszen a sorsolásnak köszönhetően egy napon találkoztunk Japánnal és Koreával.

Japán ellen a szoros első félidőt, egy sima második követte, ahol sorozatosan a magyar válogatott szerzett pontot/pontokat. Az 5. endben 2-t, majd ismét 2-t és végül 3-at, ez már az ellenfélnek is sok volt és 10-4-nél jöhetett a kézfogás.

 

MG_1040-scaledRG_B9942 (2)

 

Este következett Korea, a párosnak fokozatosan nő az önbizalma, nem látszik rajtuk a fáradtság és tovább menetelve ezt a mérkőzést is győzelemmel abszolválták. 7-3-as végeredmény azt jelenti, hogy továbbra is a csoport első helyén vagyunk (5-1-es mérleggel)! Szorosan a nyomunkban van az olasz válogatott, de utánuk már 3 vereséggel rendelkező párosok vannak.

RG_B9949 (2)

Holnap délelőtt éppen az olaszok elleni rangadóval indul a nap, majd a nap második mérkőzése Észtország ellen lesz!

 

További sok sikert kívánunk, nagyon közel a továbbjutás!

 

Kép forrása: WCF