Kerekesszékes VPVB – 1. nap

A magyarországi curling történelmet figyelembe véve vegyes-páros szakágban rendelkezünk a legkiemelkedőbb eredményekkel. A szakág kerekesszékes vonatkozásában azonban mindenki a sötétben tapogatózott, hiszen világbajnokság keretein belül most debütál a szám.

Magyar szempontból rögtön az első napon két nem kisebb ellenféllel kellett megmérkőzni, mint a curlingből jól ismert Svédország és Skócia. Az igazi szenzáció csak ezután következett, mindkét mérkőzésen győztesen jöhettünk le a jégről!!

Először Svédországot múlta felül a Sárai Rita – Beke Viktor duó 11-6-os arányban, majd Skócia következett, ahol 7-4-es győzelmet aratott a páros.

RG_B9910 (2)RG_B9915 (2)

Ezzel az első napot követően hibátlan 2-0-ás győzelem/vereség mutatóval a csoport I. helyén állunk!

Rozgonyi Gergely nyilatkozata az első nap megéléseiről:

“Nagyon jól sikerült az első napi szereplésünk. Érezhető volt a csapaton, hogy még furcsa ez a fajta játék, de ügyesen alkalmazkodtak a játék eseményeihez. A mérkőzések alatti hibákat közösem átbeszélve folyamatosan fejlődünk.

A második nap a csoportunk két legerősebb csapatával fogunk találkozni, melyre Viktorral külön készültünk az este 10-órás gyakorló időben. “

Videós bejelentkezéssel üzentek a hazai szurkolóknak meccsnap előtt és után:

https://fb.watch/cLlamyA8eY/
https://fb.watch/cLldlJHQ5Z/

 

Sok sikert a következő napokhoz a párosnak és edzőjének egyaránt!

 

Kép forrása: WCF