Jó előjel a junior vb-re

A decemberi junior világbajnokságra készülnek a Vasas versenyzői, akik a múlt hétvégén a svájci Európa-kupa fordulón egy 4. helyezéssel hangoltak a finnországi versenyre. A Joó Linda, Dobor Dia Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, Bartalus Anna összeállítású junior csapat (amely az aktuális magyar válogatottnak felel meg) 4. helyen zárt a Thunban megrendezett, 6000 svájci frank összdíjazású Európa-kupa állomáson. A nagyon erős mezőnyben a bronzért játszhattak, ahol extra endben, utolsó kővel maradtak csak alul.

A mezőnyben több A-ligás csapat is indult, így még értékesebb ez a helyezés. A mieink szeptember óta a Lohjában, december 11. és 18. között megrendezendő B-ligás junior világbajnokságra készülnek – Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán edzők irányításával – és ez a verseny jól illeszkedett a programba. „A vb-re készülve ezt a versenyt egyfajta erőfelmérőnek, főpróbának tartottuk” – mondja Nagy Gyöngyi edző. – Arra voltunk kíváncsiak, hogy jó játékkal mire vagyunk képesek, hol tartunk ebben a mezőnyben. Azt kell mondjam, beérett az a munka, amit szeptember óta végzünk. A lányok folyamatosan kapták tőlünk a nehezebb terhelést az egyre komolyabb versenyeken (is), és ezúttal úgy játszottak, ahogyan egy világbajnokságon is kell majd. Van még bennük azért, a hátralévő két hét éppen elég lesz arra, hogy tovább csiszoljuk a játékot, pótoljuk azt, ami még hiányzik. Ha a csapat úgy játszik, ahogyan Svájcban, vagy még egy picit jobban, akkor van realitása az első három hely megszerzésének, de tudjuk, hogy a curlingben bármi megtörténhet. Egy extra jó játék után is közbejöhetnek váratlan fejlemények, nyilván arra készülünk, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk. Előny, hogy ismerjük a várost, a környezetet, a verseny hangulatát.”

curling_juniorok4

Merthogy járt már a csapat Lohjában, tavaly is itt rendezték a világbajnokságot, ahol negyedik lett a válogatott. „Örülök, hogy jól sikerült a svájci verseny, de az eredménytől függetlenül is hasznos volt, mert A-ligás csapatok ellen bizonyíthattunk” – mondta Joó Linda, a csapat skipje – Játszottunk többek között a német, a svéd, a skót és a svájci junior válogatottal, egy másik svájci csapattal is. A bronzmérkőzésen extra endben, utolsó kővel maradtunk alul a svédek ellen. Nagyon szeretnénk bekerülni a legjobb háromba a világbajnokságon, erre készülünk. És hát nagyon várjuk már a vb-t, ahol először a legjobb nyolcba kell bejutnunk. Japán lesz az egyik nagy rivális a csoportban, később pedig a dánok, a skótok lehetnek nagy ellenfelek.”

Forrás: Vasas SC / Dobos Sándor