Ismét a junioroké a terep

Szerdától ismét a finnországi Lohjára szegeződik a magyar curlingesek figyelme, újra itt rendezik ugyanis a junior korosztály B-világbajnokságát, ahol mindkét magyar csapat szerepel majd. A torna egyben kvalifikációs lehetőség is, hiszen a top3 nemzet mindkét nemnél eljut a 2020 februárjában az oroszországi Krasznojarszkban rendezendő junior világbajnokságra.

Lohjában összesen 43 junior csapat (19 lány és 24 fiú) vesz részt, ahol a csoportokban a klasszikus lebonyolítási rendszer szerint mindenki mindenkivel játszik egy-egy mérkőzést és utána alakul ki a rájátszás rendszere. A lányoknál ismét a  Joó Linda, Dobor Dia Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, Bartalus Anna összeállítású csapat szerepel majd, amely idén januárban nagyon közel volt a vb-kvalifikációhoz, de két esélyéből akkor egyiket sem tudta megragadni.

A Joó Linda vezette csapat a tavasszal rendezett junior országos bajnokságon szerezte meg a jogot a vb-részvételre, majd Bodor Gábor nevelőedző elköszönésével májusban új edzőket kapott Jakab Zoltán és Nagy Gyöngyi személyében, akik új elképzelések alapján készítették fel a csapatot. Ennek részeként júliusban Füssenben részt vettek a lányok egy junioroknak szóló edzőtáborban, amely válogatottként az első csapatépítő eseményük is volt ebben a szezonban.junior5

“Több rangos eseményen (Prága, Glasgow, Thun) szerepeltünk a felkészülési időszakban. A fokozatos terhelés a thuni EJCT-versenyen már beérni látszott, ahol a lányok a negyedik helyet szerezték meg. Az előző junior vb-n elért 4. hely bizakodóvá tette a csapatot, mert érezzük, hogy most is lehet esély a feljutásra. A mostani B-ligás világbajnokságon célunk a feljutás lesz, mert szeretnénk kijutni a februári A-ligás vb-re, ehhez viszont mindenképpen éremszerzés szükséges.” – fogalmazott Nagy Gyöngyi.

A fiúknál pedig szerdától a hamburgi tornán egy ezüstérmemmel hangoló Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc (skip), Kalocsay Ottó Dániel, Gazdag Zsombor, Tüske Milán összeállítású csapat képviseli majd, akiket edzőként Szarvas Gábor kísér el a távoli Finnországba. “Rendhagyó módon ebben a naptári évben ez már a második junior világbajnokság lesz, az első még januárban volt. A mostani vb azért került a megszokott januári időszakhoz képest előrébb, mert 2020 januárjában rendezik a téli ifjúsági olimpiát, ahol a curling is szerepel a programban ennek a korosztálynak. A helyszín ugyanaz, mint januárban volt: a finnországi Lohja, és egy játékos kivételével (most Tüske Milán a tartalék) a csapatunk összetétele is ugyanaz.” – mondta az elutazás előtt Szarvas Gábor edző.

79128226_2191959564439941_4898713404304261120_n

“Az ellenfelek viszont – főleg a mi csoportunkban – sokkal erősebbek lettek. Itt vannak például a svédek és a németek is, akik hagyományosan az A-ligában szerepelnek és természetesen most is szeretnének visszajutni oda. A csapatunk hangulata és játékkedve nagyon jó, a nehéz ellenfelek ellenére bizakodóan várjuk a kezdést. Szerdán rögtön két meccsünk is lesz, délben a kazah csapat, este nyolctól pedig azokkal az osztrákokkal játszunk, akikkel legutóbb is nagyon szoros meccset vívtunk, de akkor nyertünk.” – tette hozzá a csapat edzője.

A junior női torna csoportbeosztása:

A-csoport: Ausztria, Csehország, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Egyesült Államok
B-csoport: Ausztrália, Dánia, Németország, Lettország, Új-Zéland, Skócia, Szlovénia
C-csoport: Anglia, Finnország, Magyarország, Japán, Kazahsztán, Lengyelország
(A legutóbbi junior vb-ről az USA, Japán és Skócia esett ki a B-osztályba)

A junior férfi torna csoportbeosztása:
A-csoport: Horvátország, Spanyolország, Japán, Dél-Korea, Hollandia, Lengyelország, Szlovénia, Törökország
B-csoport: Ausztria, Kína, Csehország, Finnország, Franciaország, Magyarország, Kazahsztán, Svédország
C-csoport: Ausztrália, Dánia, Anglia, Németország, Olaszország, Lettország, Szlovákia, Tajvan
(A legutóbbi junior vb-ről Svédország, Kína és Olaszország esett ki a B-osztályba)

A december 11-18. közötti finnországi torna honlapja és aktuális eredményei az ALÁBBI LINK-en érhetőek el.