Holnap indul a Masters Winter Games

Szombaton délután megérkezett az idei Winter World Masters  Games helyszínére a magyar curling csapat. Az innsbrucki központtal zajló versenyen összesen 21 csapat nevezett a vegyescsapatok között, vegyes párosban pedig 12 duó indul. Előbbi kategóriában a skip Ézsöl Gábor vezetésével a Dr. Halász Csilla – Szurmai-Palotai Piroska, Fóti Balázs összeállítású csapat vesz részt.

“Megérkeztünk a verseny helyszínére Kitzbühelbe, az idő szép, hó nincs, de szerencsére jég van 🙂 Jó a hangulat, bizakodunk, fiatalnak számítunk a mezőnyben, néhány ismerős arccal találkoztunk mar a korábbi EB-kről. Kondíciónkkal nincs probléma, várjuk a jégre lépést. Célunk a csoportból való továbbjutás a legjobb nyolcba, ehhez a csoport 1-3. helyen kell végezni hat mérkőzés után. Ha ez sikerül akkor fogalmazunk meg további célokat addig ezzel nem foglalkozunk. Szabó Enikő gyermekáldás előtt áll, ezért ő ezúttal edzőként van velünk. Piroska beilleszkedése a csapatba gyors és sikeres volt, ezt mutatja az utolsó felkészülési verseny a hazai évzáró kupa megnyerése. Innen is nagyon szurkolunk az ifjúsági olimpián szereplő junior magyar vegyes válogatottnak!” – fogalmazott az érkezés után a csapat skipje, Ézsöl Gábor.

Az esemény csoportköre vasárnap este kezdődik, ahol a magyar csapat Svájc 2. számú együttese ellen kezd. A kitzbüheli központú verseny sorsolása az ALÁBBI LINK-en található. Szurkolunk a magyar csapatnak, jó Masters World Games-t lányok, fiúk!

IMG-108e3af1faffece908cbe584aae99f43-V

Egy gyors csapatkép még a versenyek megkezdése előtt – Fotó: Ézsöl Gábor