Hétfőtől harc az olimpiáért

Hétfőtől vasárnapig Aberdeenben rendezik a vegyespáros curling-világbajnokságot, melyen a magyar bajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt magyar duó száll harcba a 2022-es, pekingi téli olimpiáért: a versenyen hét kvótát osztanak ki. A 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar páros hétközben azzal a céllal utazott Skóciába, hogy megszerezze Magyarország első ötkarikás indulási jogát a sportágban, amihez a legjobb hétben kell végeznie. A nyolcadik hely csak akkor elég a kvalifikációhoz, ha a téli játékok házigazdája, azaz a biztos induló Kína is a legjobb nyolc között zár.

A küzdelmek két tízcsapatos csoportban zajlanak majd, amelyből az elsők rögtön az elődöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért, míg a negyedik párosok az utolsó kvótáért küzdenek meg egymással, amennyiben szükséges, vagyis ha Kína nem érintett a folytatásban.

“A csoportunkban Kanada és Skócia a legerősebb, a többi duó nagyjából azonos szinten áll, így minden meccs kiélezett csatát ígér. Nem tartom lehetetlennek, hogy a csoportban a legjobb négy között végezzünk” – mondta az MTI-nek Palancsa Dorottya, aki kifejtette, fizikálisan és mentálisan is felkészültek, ugyanis a világjárvány ellenére három versenyen is részt tudtak venni, illetve sportpszichológussal is együtt dolgoztak. Palancsa az ellenfelek kapcsán megjegyezte, hogy a spanyol duótól csak egyszer kaptak ki, de a cseh kettőst is többnyire verni szokták, míg a németek fiatal párossal érkeznek. A csoportjukban még ausztrál, dél-koreai, olasz és orosz egység szerepel.

World Mixed Doubles Curling Championships 2021, Aberdeen Scotland

Kiss Zsolt arról beszélt a szerdai kiutazás előtt, hogy megérkezéskor tesztelik őket, majd 48 óra karantén után újabb tesztelés vár rájuk, azt követően pedig buborékban rendezik meg a vb-t. Az indulási jog a nemzetnek szól, így siker esetén ősszel egy négy győzelemig tartó párharcban dőlne el, hogy a Palancsa, Kiss, vagy a 2009-ben vb-ezüstérmes Szekeres Ildikó, Nagy György duó indulhat a kínai fővárosban. Ezt a párharcot mindenképpen megrendezik, mert ha a vb-n elmarad a kvótaszerzés, akkor arról dönt majd, hogy melyik egység vehet részt a decemberi pótkvalifikációs viadalon, melyen további két kvótát osztanak ki.

A világbajnokságon a magyar páros az A-csoportban szerepel, ahol hétfőn este Németország ellen kezdi meg szereplését.

A magyar páros mérkőzései az A-csoportban:

május 17. hétfő, 18.30 Magyarország – Németország

május 18. kedd, 10.00 Magyarország – Dél-Korea

május 18. kedd, 17.00 Magyarország – Kanada

május 19. szerda, 10.00 Magyarország – Csehország

május 19. szerda, 17.00 Magyarország – Olaszország

május 20. csütörtök, 13.30 Magyarország – Orosz Csapat

május 20. csütörtök 20.30 Magyarország – Ausztrália

május 21. péntek, 13.30 Magyarország – Spanyolország

május 21. péntek, 20.30 Magyarország – Skócia

Az időpontok magyar idő szerint értendőek. A skóciai vegyespáros curling világbajnokság az ALÁBBI LINK-en követhető.