Már csak Kína veretlen

Az ázsiai curling, különösen a női vonalon látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt pár évben, hiszen már a legnagyobb tornákon is rendre ott vannak az érmekért folyó harcban, és most a dániai világbajnokságot is hasonló lendülettel kezdték. Mivel a kínaiak csak a kvalifikációs tornán szerezték meg a vb-részvételi jogot, a skippé előléptetett Mei Jie pedig első világbajnokságán szerepel, így meglepetésnek tekinthető, hogy az első három nap után – amikor már minden csapat átesett 4-5 mérkőzésen – ők az egyedüliek, akik vereség nélkül állnak a tabella élén, ezalatt pedig már az egyik fő esélyest, a svédeket is legyőzve.

Mögöttük egy elveszített mérkőzéssel áll eddig Svédország, Oroszország és Dél-Korea. A másik ázsiai csapat veretlenségének éppen Anna Hasselborgék vetettek véget hétfő délután, ezzel visszavágva a világkupa legutóbbi fordulójának elveszített döntőjéért.

De ott van az élmezőny közelében a tornára újonc felállással érkezett Japán is, amely hétfőn Kanada ellen aratott figyelemre méltó diadalt. Chelsea Carey csapatából egyelőre hiányzik a kanadaiaktól megszokott határozottság, hiszen az esti programban még a finnek ellen is megszenvedtek, és nem jó játékukkal tudták végül bebiztosítani a győzelmet, hanem azért, mert ellenfelüknek még náluk is több rontott dobása volt ezen a nem túl látványos mérkőzésen.

World Women's Curling Championship 2019, Silkeborg, Denmark

Kanada az elmúlt két évben veretlenül lett világbajnok, idén már biztos nem így lesz – ©WCF Céline Stucki

Persze a csoportkör (round robin) féltávjánál sem tartva még nekik és a három vereséggel álló Egyesült Államoknak is minden esélyük megvan a továbbjutó helyekre kerülni. A tavalyi létszámbővítéssel az alapszakasz után már nem a legjobb négy, hanem a legjobb hat csapat folytathatja a tornát, a 2018-ban látottak alapján pedig akár még 6-6-os mérleg is elég lehet ehhez. Az első két hely viszont továbbra is kiemelt fontossággal bír, hiszen azonnali elődöntős részvételt jelent, míg a mögöttük végző négy csapat egymás elleni mérkőzésekkel dönt majd arról szombaton, hogy kik csatlakozhatnak hozzájuk.

Vannak viszont hárman, akiket már most is csak a matematikai esély tart életben: a dánok, a finnek és a lettek egyaránt játszottak már szoros mérkőzéseket a nagyok ellen, de az első győzelmükkel még mindannyian adósak, és leginkább talán az egymás elleni találkozóikban bízhatnak.

A hétfői nap alighanem egyik legszebb dobását a svájciak befejezőjétől, Alina Pätztől láthattuk, aki a ház közepéről két rivális követ kiszedve írt négy pontot, ezzel már a hetedik end végén kéznyújtásra kényszerítve a házigazda dánokat. A skótok helyettes skipje, Lauren Gray pedig a németek elleni utolsó, győzelmet érő kövére volt büszke, mivel elmondása szerint saját csapatában leadként játszva nincs hozzászokva az ilyen nagy nyomással járó dobásokhoz.

 A vb-tabella három játéknap után:

Mérkőzés Győzelem Vereség
1 Kína 5 5
2 Oroszország 5 4 1
3 Svédország 5 4 1
4 Dél-Korea 4 3 1
5 Kanada 5 3 2
6 Japán 5 3 2
7 Skócia 5 3 2
8 Németország 4 2 2
9 Svájc 4 2 2
10 Egyesült Államok 5 2 3
11 Dánia 5 5
12 Finnország 5 5
13 Lettország 5 5

A női curling világbajnokságról idén is az Eurosporton lehet majd élő közvetítéseket látni, az alábbiak szerint. Emellett pedig a Curling Világszövetség (WCF) Youtube csatornáján is lehet követni a mérkőzéseket illetve rövid összefoglalókat is lehet nézni a fontosabb párosításokról.


Az Eurosport közvetítési menetrendje a női curling világbajnokságról:

Március 19. kedd 19.00: Kína-Németország Eurosport2, ÉLŐ

Március 20. szerda 09.00 Svédország-Oroszország Eurosport1, ÉLŐ

Március 20. szerda 19.00 USA-Svédország Eurosport2, ÉLŐ

Március 21. csütörtök 14.00: Kanada-Oroszország Eurosport2, ÉLŐ

Március 21. csütörtök 20.30: Japán-Svájc Eurosport1, ÉLŐ

Március 22. péntek 19.00: Kanada-Dánia Eurosport2, ÉLŐ

Március 23. szombat 19.00: Elődöntő Eurosport2, ÉLŐ

Március 24. vasárnap 10.00: Bronzmérkőzés – Eurosport2, ÉLŐ

Március 24. vasárnap, 19.00: Döntő – Eurosport1, felvételről