Győztes rajt az ifjúsági olimpián

Megnyerte első mérkőzését a 2020-as téli ifjúsági olimpián a magyar csapat, amely a nyitányon a dán korosztályos válogatott ellen tudott győzni 6:2-re. A Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc összeállítású magyar csapat a csütörtöki megnyitó után az első játéknap esti programjába kapott besorolást, ahol jól is kezdett. A második endben sikerült három pontot írni, ami meg is alapozta a későbbi nyugodt játékot. A dánok az ötödik endig (2-4 az ő szempontjukból) tartották magukat, onnantól viszont ismét a magyarok játéka érvényesült.

“Megkezdtük szereplésünket az ifjúsági olimpián. Rögtön azt a dán csapatot kaptuk ellenfélnek, akikkel mindig nagyon jó meccseket játszunk, legutóbb az EYOF-on győztük le őket a négybe kerülésért. Higgadtan, jól kezdtünk és végig irányítva most is sikerült győznünk. Az eredmény 6:2 lett. Így a csoportunk egyik erős csapatan mar túl vagyunk, van meg három. Holnap rögtön a házigazda Svájc következik, akik ma nagyon szép játékkal legyőzték Kína csapatát.” – nyilatkozta a mérkőzés után a csapatot edzőként elkísérő Szarvas Gábor.

Pénteki eredmények a 2020-as YOG (Youth Olympic Games) curling tornájáról:

1. forduló: Kanada – Oroszország 7-4, Dél-Korea – Észtország 15-3, Lengyelország – Spanyolország 9-6, Olaszország – Egyesült Államok 7-3,

2. forduló: Norvégia – Törökország 9-1, Nagy-Britannia-Franciaország 9-5, Új-Zéland – Szlovénia 8-4, Csehország – Lettország 7-0

3. forduló: Svájc – Kína 5-3, Magyarország – Dánia 6-2, Németország – Brazília 15-1, Japán-Svédország 7-4

83090066_2449953375269500_7692458779878621184_n

Olimpiatörténeti eredmény – megvan az első magyar siker a 2020-as Téli Ifjúsági Olimpián – Fotó: Szarvas Gábor

A 2020-as ifjúsági olimpián összesen 24 curling vegyescsapat vesz részt, amelyeket négy csoportra osztottak. A magyarok a folytatásban sorrendben a házigazda Svájc, Kína, Brazília, majd végül Németország ellen lépnek jégre. A svájciak elleni találkozó szombaton 14.00-kor kezdőik a curling versenyeknek otthont adó Champéry városában. Csoportonként a két-két legjobb kerül a curling torna negyeddöntőjébe.