Ezt a 6:3-at nem szeretjük…

A harmadik fordulóban egyetlen enden dőlt el a magyar-orosz párharc a vegyes csapat világbajnokság A-csoportjában. A Tóth-Csősz Orsolya, Dencső Blanka, Balázs Dávid, Szabó Gergely összeállítású magyar válogatott a svájci Champéryben zajló tornán a Japán elleni sikert követően Oroszországgal találkozott vasárnap délután. A kevés pontot hozó mérkőzésen a hatodik end volt a döntő, ahol 2-2-s állásnál az oroszok négy pontot írtak és ezzel tudták megnyerni a mérkőzést, amely végül 6-3-as magyar vereséggel zárult.

“Jól kezdtük a mérkőzést a címvédő orosz válogatott ellen. A jég néha meglepő tulajdonsága miatt hiányzott a kiszámíthatóság a játékból. Az 5. endig benne volt a meccsben akár a jó eredmény, de utána sajnos elkövettünk pár hibát, illetve nem ismertük fel időben, hogy a pálya egyik felén 3,40 volt a button sebesség, így belenéztünk egy négyesbe, ami eldöntötte a találkozót. A hátralévő 3 csoportmeccset mindenképp nyernünk kell a továbbjutás érdekében.” – írta Svájcból Szabó Gergely, a csapat skipje.

A magyar csapat a két vasárnapi meccset követően pihenhet hétfőn, a következő találkozó csak hétfőn este nyolc órakor jön Észtország ellen. Az észtek eddig egy meccset játszottak, azt elveszítették, ma este nyolctól pedig Wales ellen lépnek jégre.

World Mixed Curling Championship 2017, Champery, Switzerland