Dupla dán sörözés Plzenben

Mindkét dán válogatott kiharcolta az olimpiai szereplés lehetőségét a csehországi Plzenben december 5-10. között rendezett olimpiai kvalifikációs tornán. A férfiaknál nyolc, a nőknél hét csapat versenyzett a pjongcsangi olimpiára még fennmaradó két-két helyért. A csoportkör után a férfiaknál  a novemberi Európa-bajnokságot (talán nem véletlenül) kihagyó Rasmus Stjerne vezette dán csapat, a Joel Retornaz irányításával játszó Olaszország illetve a Jiri Snitil skip fémjelezte házigazda cseh együttes jutott be. A szabályok értelmében a csoportkör első (dán) és második (olasz) helyezett csapata játszott az első olimpiai helyért, ezt a párharcot végül az extra endben 6-5-re győztes olaszok vitték el. A “vigaszágon” a vesztes dánok a csoportkör harmadik helyén végző csehekkel vívtak egy mindent eldöntő találkozót, amelyen rendkívül kevés pont született. Az öt (!) blank endet (ahol nem született egyetlen pont sem) is hozó mérkőzést végül a dánok nyertek 4-2-re, így ők kereshetnek repülőjegyeket maguknak jövő februárra Dél-Koreába.

Olympic Qualification Event 2017, Pilsen, Czech Republic

A nőknél a 2009-es világbajnok Bingyu Wang vezette kínai csapat szerezte meg az első pjongcsangi helyet, ők magabiztosan, 11-4-re győztek Olaszország ellen még szombaton este a topcsapatok párharcában. A csoportkört megnyerő olaszok első sanszukat elrontották, majd a friss Eb-bronzérmes Diana Gaspari vezette csapat a második eséllyel sem tudott élni. A csoportkört harmadik helyen záró, Madeleine Dupont vezette dánok ugyanis meglepték őket. Az olaszok hiába vezettek 3-1-re, végül extra endben 5-4-es vereséget szenvedtek. Dánia női curling csapata eddig minden téli olimpián szerepelt (1998-ban az ország történetének azóta is egyetlen téli olimpiai érmét, egy ezüstöt szerzett női curling csapatuk!) és végül most is megcsípte az utolsó kvalifikációs helyet.

A plzeni kvalifikációs  versennyel teljessé vált a 2018 februári téli olimpia résztvevőinek a listája ebben a sportágban. A pjongcsangi olimpián (nyolc párossal) a vegyes páros versenyszám is bemutatkozik majd az ötkarikás programban, így 13 ország összesen 116 játékosa lesz ott a curling olimpián – az alábbi táblázatban látható megoszlásban. A curling kvalifikációs időszak tanulságait összegezve megállapíthatjuk, hogy olyan ország nem jutott ki (sajnos ez Magyarországnak sem sikerült a korábban két vb-címet szerző Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt vegyes páros révén) az olimpiára, amely korábban ne lett volna már szereplője olimpiai curling tornának. A favoritok mindegyike eljutott Pjongcsangba, teljes (férfi + női + vegyes páros) csapattal viszont csak négy (Kanada, Egyesült Államok és a rendező jogán Dél-Korea) nemzet utazhat a játékokra. Figyelemre méltó az olaszok sportági előretörése, akik közel voltak ahhoz, hogy mindkét csapatuk ott lehessen az olimpián. Ez azért lett volna nagy szó, mert eddig csupán egyetlen egyszer vehettek részt olimpián curlingben – még a 2006-os torinói játékokon, amikor a rendező jogán indíthattak csapatokat.

Hasonlóan érdekes és örömteli a japán férfi csapat olimpiai kvalifikációja, amely 1998-ban a szintén hazai rendezésű olimpián, még Naganóban léphetett jégre utoljára olimpiai curling tornán. A németek viszont szomorkodhatnak, mert hiába számítanak sportági nagyhatalomnak, Pjongcsangba most egyetlen csapatuk sem (!) jutott ki. A német férfiak 1998 óta mindig ott voltak az ötkarikás játékokon, női csapatuk pedig most először marad le egymás után két téli olimpiáról…

Férfi csapat Női csapat Vegyes páros Sportolók száma
 Kanada X X X 12
 Kína X X 7
 Dánia X X 10
 Finnország X 2
 Nagy-Britannia X X 10
 Olaszország X 5
 Japán X X 10
 Norvégia X X 7
 Olimpiai Sportolók Oroszországból X X 7
 Dél-Korea X X X 12
 Svédország X X 10
 Svájc X X X 12
 Egyesült Államok X X X 12
Összesen 10 10 8 116

Olympic Qualification Event 2017, Pilsen, Czech Republic

 

Olympic Qualification Event 2017, Pilsen, Czech Republic

 

Olympic Qualification Event 2017, Pilsen, Czech Republic

Olympic Qualification Event 2017, Pilsen, Czech Republic