A Curling szabályai

A Pálya

A curlingpálya hosszúsága 45,720 m (150 láb), szélessége maximum 5 méter (16 láb és 5 hüvelyk) lehet. A két végén elhelyezkedő ház külső gyűrűjének sugarai 1,854 m/1,219 m, belső gyűrűjének sugarai 0,610 m/0,152 m. A belső gyűrű neve tee, a közepe a button. A ház középpontja a a pálya végétől 4,88 m-re van, a lábtartó, ahonnan a sportoló elrugaszkodik, a végétől 1,22 m-re van. A pályán keresztben három vonal helyezkedik el: a tee-vonal a kör középpontján megy át, back-line a ház (a kör) érintője a pálya vége felé eső részen, a harmadik a hog-line, az a vonal, ahol a csúsztató játékosnak el kell engednie a korongot. A pálya általában fedett (ez nemzetközi versenyeken kívánalom), a jég készítéséhez desztillált vizet használnak. Felülete enyhén érdes, piciny domború kiemelkedések vannak rajta. Ennek oka az, hogy a teljesen sima jégen túlságosan tapadna a korong, és irányítása is nehézkesebb lenne. A kis dudorokat úgy érik el, hogy a játék előtt és az ötödik end után kézi permetezőből langyos desztillált vizet permeteznek a felületére.

Dress Code – Ruházatra vonatkozó előírások

Tételek Meghatározás
Cipő Nem meghatározott, egyéni igény szerint
Zokni Nadrág alatt viselve nem meghatározott
Lábmelegítő Nadrág felett viselve – beleértve a zokni viseletét is – egységes viselet szükséges csapaton belül
Nadrág Egyéges logo/címer/szín viselete kötelező, a márka lehet különböző
Öv Amennyiben látszik, akkor egységes legyen
Skótszoknya Szolíd színű, egyszínű harisnyával, a csapat viselhet vegyesen szoknyát és nadrágot
Trikó Lehet látható (hosszú ujjú a póló alatt) a színét a felszereléssel összhangban kell kiválasztani
Póló Hordható ki- illetve betűrve
Mellény Hordható a színét a felszereléssel összhangban kiválasztva (név, szövetség, stb. feltüntetésével) egy vagy többféle is viselhető
Kabát A WCF előírásai szerint (név, szövetség, stb. feltüntetésével)
Többszínű felső Túlsúlyban egy szín kell legyen, amely a felső meghatározó színe.
Kapucnis felső A kapucni nem lehet látható, fel kell hajtani, vagy be kell tűrni a felsőbe
Kalap Egy vagy többféle is hordható, ha 1-nél többen viselik akkor egyforma kell legyen logó: a szövetség vagy az esemény logója lehet
Sál Többféle is hordható, ha 1-nél többen viselik akkor egyforma kell legyen
Fej vagy karszíj Többféle is hordható, ha 1-nél többen viselik akkor egyforma kell legyen logó: a szövetség vagy az esemény logója lehet
Ékszerek Nem meghatározott, egyéni igény szerint
Kesztyű Nem meghatározott, egyéni igény szerint
Nadrágtartó Nem látható módon, póló vagy kabát alatt viselve

 

A Csapat
Egy csapat 4 főből áll, minden csapatnak 8 köve van egy end során, tehát minden játékos két követ dob. A csapatba meccsenként nevezhető egy cserejátékos is.

A játékosok egy előre meghatározott sorrendben játszanak:

lead – second – third – skip

A skip a csapatkapitány, ő határozza a stratégiát és irányítja a játékosokat, hogy milyen dobást kell végrehajtaniuk.

Egy csapat kiállhat 3 fővel is, ám ez esetben az első és a második játékos dob 3-3 követ, a befejező pedig két követ.

A vegyes csapatban két férfi és két nő játszik együtt. A sorrendben vagy N-F-N-F, vagy

F-N-F-N sorrendben kell dobni. A többi szabály megegyezik a normál curlingben alkalmazottakkal.

A vegyes-páros csapatban csak két fő játszik, egy férfi és egy nő. A játékosok minden endben cserélhetik a pozíciójukat. Az egyik játékos az első és az ötödik – egyben utolsó – követ, a másik játékos a második, harmadik és negyedik köveket dobja. A vegyes-párosban nincs cserejátékos.

Játék menet
Egy mérkőzés általában 8 endből áll, országos bajnokságokon, európa- és világbajnokságokon, valamint az olimpián 10 endből. Döntetlen csak kisebb tornákon lehetséges, nagy versenyeken, ha 8, vagy 10 end után döntetlen az állás, akkor egy 11-ik, úgynevezett extra endet kell játszani.

A mérkőzések előtt jégen történő bemelegítés a csapatok rendelkezésére áll. Ezután dobnak egy követ, amelyet minél közelebb kell a ház közepéhez vinni. Ezután megmérik, hogy milyen messze állt meg a kő a ház közepétől. Amelyik csapat közelebb dobta a kövét, az lehet a meccs első endjében a befejező csapat.

Egy csapatnak 8 köve van egy endben. Két csapat játszik egymás ellen, tehát 16 kő van játékban egy endben. A csapatok felváltva dobnak egy-egy követ, a játékosok előre meghatározott sorrendjében. A 16-ik kő ledobása utána számolják meg a csapatok, hogy hány pontot szerzett a nyerő csapat.

Az endek végén szerzett pontok összeadásra kerülnek és az a csapat nyer, akinek több pontot sikerült szereznie a mérkőzés alatt.

Pontozás

Egy csapat 4 főből áll, minden csapatnak 8 köve van egy end során. Az end végén, miután mind a 16 kő eldobásra kerül, az a csapat nyeri az endet, amelyiknek köve közelebb van a buttonhöz, vagyis a ház közepéhez.

A nyertes annyi pontot kap, amennyi köve közelebb van a buttonhöz, mint a másik játékos legközelebbi köve.

Az alábbi esetben 1 pont jár a piros csapatnak, mivel egy köve van közelebb, mint az ellenfél legjobb köve.

Csak a házban levő kövek számítanak. Előfordulhat, hogy nincs olyan kő a pályán, ami pontot ér (érinti a házat), ebben az esetben 0-0 az end végeredménye és ugyanaz a csapat kezdi a következő endet, amelyik az azt megelőzőt is kezdte.

Az egyes endek pontszámait összeadjuk, és így alakul ki a végeredmény.

Annak a csapatnak van helyzeti előnye, amelyik csapat az utolsó követ dobja, mert ezzel tudja kialakítani az end végeredményét.

Az alábbi képeken látszik, hogy hiába áll jól a nem befejező csapat, az utolsó kővel kiütik a nyerő helyzetben lévő követ és ezzel 3 pontot szerzett a piros csapat.