Csapat-Eb: lett siker, a bronzéremért játszhat női csapatunk

Női válogatottunk a tornán egyre inkább formába lendülő Lettország ellen vereséget szenvedett az Európa-bajnokság elődöntőjében Lillehammerben, így jövőre is a B-divízióban szerepelhet.

Szerző: Dobos Sándor

Csoportelsőként jutott a négy közé a Szekeres Ildikó (vice-skip), Joó Linda, Szentannai Ágnes (skip), Nagy Laura, Nagy Gyöngyi összetételű női válogatottunk, miután egyedül Litvánia tudta legyőzni a mieinket Lillehammerben a csoportmérkőzések során. A házigazda, nagyon erős Norvégia mellett csütörtökön Angliát is felülmúlták a lányok, merthogy mindenképp el szerették volna kerülni a norvégeket az elődöntőben.

Nos, a letteket „szerettük volna” riválisnak, de el kell ismerni, pénteken délelőtt jobb volt a balti csapat és 10-2-re megnyerte az elődöntőt, biztosítva ezzel nemcsak döntőbe jutását, hanem az A-csoportba kerülést.

A mieink a másik ágon a házigazda ellen 10-4-es vereséget szenvedő angolokkal vívják a bronzmérkőzést szombaton, 11:30-tól.

Szentannai Ágnes csapatkapitány összefoglalója:

„Összességében azt mondhatom, hogy a lettek magabiztosabban és kiegyensúlyozottabban játszottak, így megérdemelten nyertek. Természetesen mi is a döntőt tűztük ki magunk elé, nagyon szerettünk volna nyerni. Bíztunk magunkban, az eddigi győzelmeink miatt is, és igyekeztük rákészülni a mérkőzésre, ugyanakkor végig azt éreztem, hogy saját magunkkal küzdünk és nem is igazán a lettekkel. Többször is olyan helyzetben rontottunk, ami kedvezőnek tűnt, nem egyszer írhattunk volna több pontot is, végül nem sikerült. Sajnáljuk, de most már csak a bronzmérkőzés jár a fejünkben, addig megpróbálunk kikapcsolni, kipihenni magunkat és újult erővel készen állni az utolsó feladatra.”

Eredmények – Le Gruyère AOP Európa-bajnokság, Lillehammer:

Magyarország–Lettország 2-10 (0-0, 1-0, 0-1, 0-2, 1-0, 0-2, 0-1, 0-4)