Célkeresztben az olimpia!

Csütörtök este kezdődik és egészen keddig tart majd a Kamaraerdei Curling Klubban a 2019/20-as szezon országos vegyes páros bajnoksága. A korábbi decemberi időpont helyett ezúttal január végére került a bajnokság, amelynek már a 2022-es pekingi olimpia miatt is különös jelentősége lesz. Az itteni győztes ugyanis jogot szerez arra, hogy elinduljon az idei kanadai világbajnokságon, ahol már kvalifikációs pontok gyűjthetőek a következő téli játékok – immár tíz csapatra bővített vegyes páros tornájára.

Az utóbbi kilenc évben rendre a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt vagy a vb-ezüstérmes Szekeres Ildikó – Nagy György páros nyerte meg a vegyes páros bajnokságot és idén is ők tekinthetőek esélyesnek. Mindkét páros remekül szerepelt a WCT-sorozatban, a Szekeres-Nagy duó az ősszel Lengyelországban remekelt, a néhány hete új edzővel dolgozó Palancsa-Kiss kettős pedig a múlt hétvégén Svédországban nyert versenyt.

Az országos bajnokság A-ligájában idén hét páros szerepel, akik vasárnapig lejátsszák majd a csoportkör (round-robin) összes találkozóját, hétfőtől pedig már az elődöntők következnek a legjobb négy páros főszereplésével. A finálé hétfőn este kezdődik el és a korábbi éveknek megfelelően két nyert találkozóig tart. Kedden délután vagy kora este pedig kiderül, hogy melyik páros lesz a szezon magyar bajnoka a vegyes párosoknál. A torna eredményei az ALÁBBI LINK-en követhetőek.

A 2020-as curling vegyes páros A-liga mezőnye:

Palancsa Dorottya – Kiss Zsolt
Szekeres Ildikó – Nagy György
Biró Bernadett – Kalocsay Ottó Dániel
dr. Halász Csilla – Ézsöl Gábor
Dencső Blanka – Szabó Gergely
Biró Blanka – Fóti Balázs
Nagy Laura Karolina – Nagy Viktor