A Vasas nyerte a vegyes csapat ob-t

Vasárnap a Kamaraerdei Curling Klubban ért véget a 2019-es vegyes csapat curling bajnokság, amelyet a Dencső Blanka – Szabó Gergely – Szekeres Ildikó- Nagy György összeállítású Vasas Mix (edző Karen Watson) csapat nyert meg. Izgalmas volt a bajnokság, amelyen négy induló két teljes kört játszott egymással. A dupla alapszakaszt követően kezdődhetett meg a finálé, amelyet két nyert mérkőzésig játszottak. Az első találkozót extra endben nyerte meg 8-6-ra a Hammer Time névre hallgató formáció, ahol Szabó Enikő, Dr. Halász Csilla, Fóti Balázs és a skip, Ézsöl Gábor játszott.

Utána azonban a szintén rutinos játékosokat magában foglaló Vasas Mix javított, előbb extra endben 6-5-re nyerte a második párharcot, majd a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen, már “rendes játékidőben”, a nyolcadik endet követően nyert ugyanilyen arányban, 6-5-re. A Vasas Mix az alapszakaszban hat mérkőzésen csak egyszer és a döntőben is csupán egyszer kapott ki, így összességében 7/2-es győzelem/vereség mutatóval szerezte meg a 2019-es magyar bajnoki címet. Ezzel egyben jogot is szerzett arra, hogy induljon az idén októberben (később kijelölendő helyszínen) sorra kerülő vegyes csapat világbajnokságon.

Most játszottunk először ebben a felállásban, de ettől függetlenül nagyon jó hangulatban folytak a meccsek. Nekem picit könnyebb volt, hogy nem kellett a házban állnom csapatkapitány helyettesként és söpörhettem többet. Nagyon jó meccseket játszottunk, különösen szorosak voltak a döntők. Jó, hogy már itthon is ilyen színvonalon játszhatunk! Sajnos még nem tudjuk, hogy hol lesz a világbajnokság, mert még nem döntötte el a világszövetség. Örülnék ha Európában lenne. – nyilatkozta a győzelem után Szekeres Ildikó.

Az idei vegyes csapat országos bajnokság eredményei az ALÁBBI LINK-en találhatóak meg, a döntőn Palancsa Péter fotózott, az ő képei a cikk alján láthatóak.

Curling vegyes csapat-bajnokok listája:

2005 – WSC – CC Budapest (Nagy György, Szekeres Ildikó, Béres Alexandra, Barna Krisztián)
2006 – Rókusfalvy Team (Rókusfalvy Zsombor, Rókusfalvy Orsolya, Rókusfalvy András, Rókusfalvy Zsófia)
2007 – WILD CATZ (Sárdi Péter, Patonai Ágnes, Szabad Tamás, Kazacsay Orsolya, Tatorján Írisz)
2008 – WSC (Nagy György, Szekeres Ildikó, Rókusfalvy Zsombor, Ádám Boglárka)
2009 – Makuka (FTC – BTE) (Ézsöl Gábor, Rókusfalvy Orsolya, Rókusfalvy András, Halász Csilla, Huszlicska Dávid)
2010 - Makuka (Ézsöl Gábor, Rókusfalvy Orsolya, Szabad Tamás, Halász Csilla, Rókusfalvy András)
2011 – WSC MIX (Nagy György, Szekeres Ildikó, Ézsöl Gábor, Rókusfalvy Orsolya, Jakab Zoltán, Nagy Judit)
2012 – WSC Raptors (Kiss László, Gunzinám Zsanett, Kiss Zsolt, Szentannai Ágnes, Szarvas Mónika, Czermann Kristóf)
2013 – WSC Mix (Nagy György, Szekeres Ildikó, Kiss Zsolt, Szentannai Ágnes, Nagy Gyöngyi, Czermann Kristóf)
2014 – WSC Mix (Nagy György, Szekeres Ildikó, Kiss Zsolt, Szentannai Ágnes, Jakab Zoltán, Nagy Gyöngyi)
2015 – WSC Mix (Jakab Zoltán, Kiss Zsolt, Nagy Gyöngyi, Nagy György, Szekeres Ildikó, Szentannai Ágnes)
2016 - Lynx (Szentannai Ágnes, Palancsa Dorottya, Czermann Kristóf, Kiss Zsolt)
2017 – NoTurners (Csősz Orsolya, Páthy-Dencső Blanka, Dr. Balázs Dávid, Szabó Gergely)
2018 – Mixszuri (Szentannai Ágnes, Tóth-Csősz Orsolya, Dr. Balázs Dávid, Kiss Zsolt)
2019 – Vasas Mix (Szekeres Ildikó, Dencső Blanka, Szabó Gergely, Nagy György)

_MG_1019_MG_1017_MG_0977_MG_0975_MG_0963_MG_0959_MG_0943_MG_0940_MG_0929_MG_0912_MG_0907_MG_0897_MG_0875_MG_086051165098_10218570157625647_5135132971489034240_n51360216_10218570158385666_2413315640854052864_n51530677_10218570158425667_1095876848493002752_n