A skótok vagy a matek segíthet

Ezen a tornán nyolcból a hetedik alkalommal is elveszítette a magyar női válogatott a last stone drawt, ami nem csak a mostani meccsre, de a várható pontazonosság esetére sem vetített előre jó előjeleket. Az oroszok kezdhettek így befejezőként az első endben, Szidorováék pedig éltek is az eséllyel, igaz nehezen tudták megírni az egyet, ám mégis vezettek. Az már az első endben is látszott, hogy a Palancsa Dorottya – Miklai Henrietta – Sándor Nikolett – Kalocsai Vera – Micheller Dorottya összeállítású csapat felszabadultabban játszik, mint akár a svédek, vagy akár ma reggel a dánok elleni találkozó elején.

Bár a második endben egy ideig benne volt a két pont írásának esélye is, végül maradt az egy, de a relatíve gyorsan zajló találkozón érződött, hogy bizony az oroszoknak is nagy a tét. Tavaly ugyanis ők (igaz más csapattal) nyerték meg az Európa-bajnokságot, ehhez képest Szidorováék négy vereséggel (!) kezdték a tornát és bár utána feljavultak, ők is 2/5-ös mutatóval kezdték a párharcot, így tudták, egy esetleges vereség a kiesés szélére sodorhatja őket. Az oroszoknál amúgy nem biztos, hogy túl fényes a hangulat, amire árulkodó jel lehet egy személyesen átélt pillanat, amikor a shuttle buszból a csapat három játékosa úgy ment el a csarnokig, hogy egymástól tíz-tizenöt méterre lemaradva, libasorban gyalogoltak – nem biztos, hogy ez a csapategység jele.

WP_20171119_19_50_54_Pro

Ettől még nem játszottak rosszul, hiszen két pontot írtak a harmadik endben az oroszok akiket az sem zavart, hogy esti programot megtekintő magyar férfi csapat részéről felzúgott a lelátóról a “Ria, ria Hungária!” rigmus. A negyedik endben is benne volt a kettő esélye, az oroszok azonban jól dobták a take-out köveket, a végén pedig az egész Eb első olyan magyar befejezésű endje következett, ahol nem született pont. Sajnos az ötödik end végén Palancsa Dorottya utolsó köve rövid lett, így Szidorováék loptak és 4-1-es előnnyel mehettek a szünetre. Sokat segített nekik, hogy visszahozták a csapatba az első két fordulóban már leadként bemutatkozó Alina Kovalevát, aki különösen a meccs elején játszott nagyszerűen. Kovaleva az első öt endben 98%-al, Szidorova pedig 100%-al teljesített, ami elég magyarázat a hárompontos orosz előnyre.

A sebészi precizitás sajnos a folytatásban is megmaradt az oroszoknál, mind a négyen 90% felett játszottak és újfent kettőt írtak a hatodik endben. A magyar csapat küzdött becsülettel, voltak szép kövei, de a szinte hiba nélkül játszó orosz csapat ellen nem volt ellenszer. Ha a torna elején játszunk így az oroszok ellen, talán összejöhetett volna a győzelem, de a csarnokot belakó, a jeget megszokó Szidorováék ellen most nem volt igazi esély a sikerre. Hiába játszottunk egészen kiváló (az egész Eb-n legjobb) átlagával (90%), az orosz csapat megérdemelten győzött végül 8-3-ra.

A mérkőzés után közvetlenül Palancsa Dorottya és edző-édesapja értékelt, akkor még úgy tűnt, hogy a dánok nyernek, menet közben azonban az olaszok a tizedik endet és az extra endet is ellopták tőlük, így utolsóként biztosították helyüket az elődöntőben. Az ellenünk délelőtt szinte hiba nélkül játszó dánok skipje Madeleine Dupont egy nyitott házat dobott túl csúnyán az extra endben, ezzel veszítettek végül…

A-osztály, nők 8. forduló eredmények:

Svédország – Csehország 9-4

Németország  Törökország 7-6

Oroszország – Magyarország 8-3

Olaszország  Dánia 6-5 (extra end után)

Svájc – Skócia 9-7 (extra end után)

Az A-osztály állása a nyolcadik forduló után:

1. Svédország 8 győzelem / 0 vereség

2. Svájc 7 / 1

3. Skócia 6 / 2

4. Olaszország 5 / 3

5. Oroszország és Németország 3 / 5

8. Magyarország, Törökország, Dánia és Csehország 2 /6

Az utolsó fordulót a hölgyeknél csütörtökön délután kettő órakor rendezik, akkor a Team Palancsa Skóciával találkozik, emellett pedig  német-orosz, dán-török, svájci-cseh és svéd-olasz mérkőzéseket is rendeznek. Ezt követően dől el, hogy melyik két csapat esik ki a B-osztályba és ki lesz a hetedik, aki majd a B-osztály későbbi győztesével lejátszhatja az ún World Challenge mérkőzéseket a 2018-as vb-részvételért.