2022. évi Vegyes-páros Országos Bajnokság

2022. március 11-15. között rendezte meg Vegyes-páros Országos Bajnokságát a Magyar Curling Szövetség.

A legmagasabb osztály versenyének előzményéhez hozzátartozik, hogy a vegyes-páros ‘B’ ligából 18 (!) páros kísérelte meg a feljutást. A nevezések következtében innen 5 páros jutott fel végül. Az erről szóló cikk itt érhető el.

 

A Vegyes-páros ‘A’ liga hagyományosan az egyik legnagyobb presztízzsel bíró OB a versenyzők körében. A rögzített keretszámú 8 párosos mezőny, három nap alatt lejátszotta az alapszakaszt, ahol minden páros találkozik minden párossal. Az alapszakaszt makulátlan mérleggel, 7-0-ás győzelem-vereség mutatóval a Szekeres Ildikó – Nagy György páros nyerte meg, mögöttük viszont a végletekig kiélezett harc folyt a továbbjutásért.

 

Második és ötödik hely között valamennyi páros 4-3-as győzelem-vereség mutatóval bírt. 3 kiadó hely maradt négy párosra, amely elszenvedője a Kalocsai-van Dorp Vera – Kalocsay Ottó lett, így ők az V. helyen végeztek. A Kalocsai-van Dorp – Kalocsay páros a harmadik és negyedik helyezettel körbeverést értek el, de az úgynevezett DSC átlaguk nekik volt a leggyengébb.

 

Az alapszakasz IV. helyezettje a Halász Csilla – Ézsöl Gábor páros, míg a III. a Biró Bernadett – Szabó Gergely páros lett. A második helyezést mindhárom korábban felsorolt páros legyőzésével a Joó Linda – Tatár Lőrinc páros érte el.

 

Szabályoknak megfelelően a hetedik és nyolcadik helyezett páros búcsúzik az ‘A’ ligától és a 2022/2023-as szezonban ismét az alacsonyabb ligákból tudják kivívni az ‘A’ ligás szereplés jogát. VII. helyezett: Kiss Anett – Kiss Péter, VIII. helyezett: Miklai Henrietta – Callum Macfarlane. A hatodik még éppen bennmaradó helyett a Rókusfalvy Orsolya – Czermann Kristóf páros szerezte meg.

 

A négy továbbjutó páros a rájátszásban folytatta a küzdelmeket, ahol az alapszakasz 1-4. és 2-3. helyezettjei találkoztak egymással, a találkozók az egyik fél második győzelméig tartottak. A papírformát igazolva – már ami az alapszakasz kiemeléseket illeti – a párosításokat a Szekeres/Nagy, illetve a Joó/Tatár duó nyerte meg egyaránt 2-0-ás végeredménnyel.

 

Következhetett tehát a döntő – ami szintén az egyik fél második győzelméig tart – amit a Szekeres/Nagy páros nagyon magabiztosan kezdett, 5 end után már 6-2-re vezettek. Ezután viszont ifjúsági párosunk felszívta magát és a “rendes játékidő’ végén döntetlent mutatott az eredményjelző (6-6), jöhetett az extra end, melyet a Szerekes/Nagy páros végül behúzott. Minimális különbséggel ugyan (7-6), de megszerezték az előnyt a döntőben.

 

A második döntő mérkőzés is hasonlóan alakult már, ami az eredményt illeti, hiszen az 5. endet követően most is 6-2 volt az állás a Szekeres/Nagy javára. A fiatalok nagyot küzdve, több parádés mentést követően, itt már nem tudtak visszakapaszkodni és a hetedik endet követően feladták a mérkőzést, az állás ugyanis már 9-3 volt. 2022 magyar vegyes-páros bajnoka, immár 6. alkalommal a Szekeres Ildikó – Nagy György páros lett.
A bronz mérkőzést a Halász/Ézsöl duó nyerte 8-5 arányban, a Biró/Szabó páros ellen.

 

Végeredmény:
I. helyezett: Szekeres Ildikó – Nagy György (VASAS SC), Edző: Dencső Blanka, Shane Tusup
II. helyezett: Joó Linda (VASAS SC) – Tatár Lőrinc (UTE), Edző: Kiss Zsolt, Rókusfalvy András.
III. helyezett: Halász Csilla – Ézsöl Gábor (FTC)

image_6487327 (5)

image_6487327 (4) image_6487327 (8)

A vegyes-páros győzteskről klubjuk, a Vasas SC is beszámol az itt elérhető terjedelmes cikkben.