2022. évi Női és Férfi Csapat Európa Bajnokság – 3. nap

Az EB 3. napján mind a női, mind a férfi csapatra 2-2 meccs várt. A 4 mérkőzésből 1-et, a férfiak szlovénok elleni játékát sikerült a magyarok javára fordítani.

A férfi csapat tegnap Szlovénia ellen lépett jégre, ahol már az első endben sikerült 2 pontot írniuk. Ezután ugyan az ellenfélnek is sikerült 3 ponttal szépítenie, de köszönhetően a magyar csapat fegyelmének és koncentrációjának nem engedték, hogy ez elvegye a fókuszt. Szépen megszerzett 3 ponttal 5:3-ra javítottak az eredményen, amit magabiztos játékkal folytatva végül 9:4-re növeltek és nyertek meg.

A második megmérettetésük este Ausztria ellen volt esedékes, aminek végeredménye 9:1 lett. Az osztrák csapat kiemelkedően jól teljesítettet, esélyt nem hagyva az ellenfélnek. A magyar csapat ugyan kisebb-nagyobb hibákat vétett, de a végéig küzdött a jobb eredményért.

image_50759425 IMG_0134

A nők tegnap reggel először Dánia ellen mérkőztek meg, ahol a kalapácsot sikerült is elhozniuk két jó dobásnak köszönhetően. Az értékes előnyt sajnos nem sikerült a javukra fordítaniuk, 1 pontot írva 9:1-re győzött Dánia.

Este Törökország ellen folytatták a megmérettetésüket, amit Törökország erős játékkal kezdett, az 5. end végére már 9 ponttal vezetett. Ekkor magyar szurkolók érkeztek a lelátóra, akik hangos buzdítással segítettek a magyar csapatnak 2 pontot írni, de a meccs eredményének változtatásához ez már ekkor kevésnek bizonyult. 11-2-re Törökország nyerte a találkozót. A magyar csapatnak 5 meccse van hátra, küzdenek tovább és próbálnak fejlődni.

image_50452225 image_17212161 AVP_2497-scaled

A női csapat mérkőzései:
November 21. 12:00 Olaszország – Magyarország
November 21. 20:00 Magyarország – Svájc
November 22. 14:00 Svédország – Magyarország
November 23. 09:00 Magyarország – Skócia
November 23. 19:00 Magyarország – Lettország

A férfi csapat mérkőzései:
November 21. 20:00 Magyarország – Lettország
November 22. 19:00 Hollandia – Magyarország
November 23. 20:00 Magyarország – Franciaország
November 24. 13:30 Magyarország – Portugália

A női csapat eredményeit ITT és az élő közvetítést ITT, a férfi csapat eredményeit pedig ITT lehet követni.

 

Kép: WCF/ Ansis Ventins

#curling #ECC2022