2022. évi Kerekesszékes csapat Világbajnokság – összefoglaló

A Kerekesszékes csapat VB győztese az idei évben Csehország lett, míg a második helyen Dánia, harmadikként pedig Németország végzett. A hazaérkező magyar válogatott válaszolt néhány kérdésünkre a versennyel kapcsolatban, ami részletesen az összefoglalónkban olvasható.

Miután egyenes ágon Japán és Dánia jutott az elődöntökbe, addig Csehországnak és Svájcnak, valamint Németországnak és Olaszországnak egymás ellen kellett megküzdenie érte. A mérkőzések győztesei Csehország (10:6) és Németország (7:2) lettek.

Az elődöntőben az alábbi találkozások és eredmények születtek:
Csehország – Japán: 6:3
Dánia – Németország: 8:3

A Világbajnokság utolsó napján rendezték meg a bronzmérkőzést és a döntőt is.
Szoros meccs után, 5:4-es győzelemmel Németország vehette át a harmadik helyért járó bronzérmet. A döntőben pedig Csehország tudott győzedelmeskedni 7:3-ra Dánia ellen.

Végezetül az első három helyezett mindegyike a magyar csapat csoportjából került ki:

  1. Csehország
  2. Dánia
  3. Németország

A magyar válogatott hazaérkezésük után válaszolt néhány, a világbajnokság utáni megélésekre és tervekre vonatkozó kérdésünkre:

  1. Milyen érzésekkel távoztok Lohjaból?
    Vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött a versenyt, hinnünk kell egymásban a közös célokban és a sikerben.
  1. Milyen tanulságokat vontatok le a mérkőzések alakulásából?
    A tudás és a jobb eredmény potenciálja megvan a csapatban, de figyelnünk kell a koncentráció megtartására, a nyomásérzet csökkentésére kell nagy hangsúlyt fektetni a felkészülés során.
  1. Mi volt a kedvenc pillanatotok a verseny során?
    Az egyik legemlékezetesebb a dán csapat elleni mérkőzés élménye volt, de nagyon sok vicces pillanatot hoztak a „Vilson-os” gyakorlások.
  1. Mi a csapat következő célkitűzése, mik a tervek a jövőre nézve?
    A csapat már a következő nagy megmérettetésre a vegyes-páros kvalifikációra és a VB-re készül, koncentrál, illetve csapatversenyre kaptunk meghívást a német csapattól március végére, így a vegyes-páros küzdelmei után várhatóak a csapatos közös edzések. Továbbá új, ezt a sportágat űzni akaró tagok bevonása, sportágnépszerűsítés.
  1. Mire szeretnétek nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben?
    Csapat és vegyes-páros szinten is a mentális felkészültségre fogunk nagy hangsúlyt fektetni, illetve a videós elemzéseket be szeretnénk építeni a felkészülési programba és a heti edzés számot növelni szeretnénk.

 

Gratulálunk a magyar válogatottnak, Barkóczi Péternek, Beke Viktornak, Sasadi Anikónak, Sárai Ritának, valamint edzőiknek Kerekes Olivérnek és Rozgonyi Gergelynek az elért eredményükhöz!

Kép: WCF Hellen Koskinen